Kapcsolódó cikkek
<< vissza az előző oldalra
A Neptunusz április 4-én belép uralmi pozíciójába, a Halak csillagkép előterébe, s átmenetileg, augusztus 5-ig, mintegy ízelítőt adva hatásából, itt tartózkodik. Még „visszahúzódik” a Vízöntőbe egy fél évre, majd 2012. február 3-tól 2025. március 30-ig teljes erővel szolgálja a megújulás, a gondolkodás és értékrend-váltás globális folyamatát.
Mintegy bekezdését adva ennek a változást hozó periódusnak 2008. november 26-án lépett be ide. Ekkor szembesültünk először azzal, hogy gazdasági mélyponton van az ország, vezetőink igénybe vették az IMF hitelét..., s a világ egyéb pontjairól is begyűrűztek azok az információk, mely szerint több gazdasági, pénzügyi rendszer megingott, s az óta általánosan használt kifejezés a gazdasági világválság.
(Plútó a Bakban - Klikk a mondatra!)
Az Uránusz a közelmúltban lépett be a Kos előterébe, 2011. március 12-től 2018. május 15-ig tartózkodik e jel hatása alatt. Belépésével egy időben történt a Japánt érintő óriási erejű földrengés, valamint a Líbia területét érintő polgárháborús helyzet és nemzetközi beavatkozás. Mindkettőnek hatása van az egész világra…(Uránusz a Kosban - Klikk a mondatra!)
A Neptunusz április 4-én belép uralmi pozíciójába, a Halak csillagkép előterébe, s átmenetileg, augusztus 5-ig, mintegy ízelítőt adva hatásából, itt tartózkodik. Még „visszahúzódik” a Vízöntőbe egy fél évre, majd 2012. február 3-tól 2025. március 30-ig teljes erővel szolgálja a megújulás, a gondolkodás és értékrend-váltás globális folyamatát.
Hatása teljesen más minőségben lesz érzékelhető, mint a Plútó és Uránusz esetében, hiszen jellemzője a fokozatos „beszivárgás”, előtűnés. Mint az intuíció, hatását először csak körvonalaiban érzékeljük, egyre jobban sejtjük, észrevesszük, érzékeljük, később bizonyosságként találkozunk vele.
A Neptunusz, mint planéta, egy gyönyörű jeges-kék óriásbolygó. Felfedezése előtt már kiszámították előre a pályáját, s 1846. szeptember 23-án pillantotta meg ténylegesen Johann Galle. Nap körül leírt pályája csaknem tökéletes kör, mely a szimbológiában a teljességet jeleníti meg. Ezt közel 165 év alatt futja be, ebből következik, hogy egy jel előterében nagyjából 14 évig tartózkodik.
Nevét Neptunuszról kapta, mely a római mitológiában a tengerek, a földrengés és a termékenység istene is. Görög megfelelője Poszeidón. Jele az istenség háromágú szigonyát utánozza, mellyel felkorbácsolja vagy lecsillapítja a tengerek hullámzását. Így szimbolikájában magában hordozza a rejtett hármasságot, mely a földi, emberi világ számára a teljességet, a test-lélek-szellem közötti összhangot, a síkok összehangolását teszi lehetővé. Ennek fontos eszköze az intuíció, mely „Neptunusz gyermeke”, aki nem más, mint Pegazus, a szárnyas ló, aki Neptunusz Medúzától született törvénytelen gyermeke!
Ahogy a végtelen vizek birodalma az ember számára egy „más-világ”, ugyanúgy vagyunk saját magzati létünkkel, álom-életünkkel, s a túlvilággal való kapcsolatunkkal is. Misztikus. Van, aki számára vonzó, de van, aki félelemmel gondol ezekre a tapasztalatokra, hiszen ezekben a fázisokban éntudatunk elveszíti a kontrollt és irányítást. Miként a tengerek és óceánok mélye számunkra sokszor félelmetes, de egyben gyönyörű, teljességében még felderítetlen terület, úgy saját belső pszichikus valóságunk is feltérképezésre vár mindannyiunkban. Az archaikus ember lélekvezetőt (pszichopomposz) vett igénybe, ha saját belső világába akart alá szállni. Ilyen isteni lélekvezetők voltak Thanatosz, a halál birodalmának őre, s annak kistestvére Hypnos is, aki az álom istensége. Mindkettő egy más-világ bejáratát őrzi!
A víz a lélek szimbóluma, s mint tudjuk, nélküle nincs élet a Földön. Lélek nélkül az ember is csak vadállat lenne. A lelkünk területéről érkeznek a megsejtések, inspirációk és sugallatok, az álmaink, valamint a csupán értelmünkkel fel nem fogható belső bizonyosságok. De innét indulnak ki a fantáziaképek, érzéki csalódások és kényszerképzetek, soha nem teljesülő vágyaink is. Keskeny a határ a miszticizmus és a tévképzetek között! Aki nem rendelkezik stabil alapokkal (érett személyiséggel), könnyen összetévesztheti e kettőt!
A szellemi és fizikai világ között a lelkünk képez hidat. Lehetővé teszi, hogy felfogjuk, egyszerre földi és isteni származásúak vagyunk. Mindannyian magunkban hordozzuk az isteni bölcsességet és belső hangot, mely irányít és vezet bennünket, ha felvesszük vele a kapcsolatot. Ehhez befelé kell fordulni, s időt adni arra, hogy az intuitív hangot meghalljuk. Ezáltal felismerhetjük Krisztus tanítását, mely szerint Isten országa bennünk van!
A neptunuszi hatás a tágabb értelemben vett vágyakozás ereje, mely lehetővé teszi, hogy kiszabaduljunk a kis-énünk (ego) fogságából. Megérezzük a finomabb rezgéseket, nyitottá váljunk arra a bölcs felismerésre, hogy minden mindennel összefügg, és EGY- állapot, egység van. Aki személyes életében dominánsan hordozza ezt a hatást, az spirituális tapasztalatokra, a transzcendens világra, vagy egyszerűen a test szűkösségéből- amit, gyakran börtönként él meg- való kiszabadulásra erősen vágyódó ember. Számára nem sokat számítanak az e világ értékei, így segítőkészsége miatt nagy áldozatokra képes. Akár „krisztusi-életutat” is élhet.
- Önpusztító hatású „fellegekben járás”, meddő álmodozás, őrület, az elme elborulása.
- A felelősségvállalás, elköteleződés kerülése. Hazugságok és titkok, melyek eltávolítanak.
- Akár besúgóhálózat kiépítése, mely „remek eszköze” a félelem és káosz időszakainak.
- Az illúziók világa, a „rózsaszín szemüveg” az életünkben, ahol naivan rajongunk. Így szeretetéhségünkön keresztül becsapás, megcsalás, félrevezetés, csalódás, kihasználhatóság megtapasztalása is.
- Spirituális biznisz –tudatos megtévesztés szelleminek álcázott eszközökkel.
- Szektásodás, új vallási irányzatok, tanítók, melyek feltétlen elfogadást követelnek, s akár erőszakkal is rá akarják erőltetni az „igaz hitet” másokra.
- A tudattalan területek feltárása, pszichológia tanulmányozása, gyakorlása.
- Magzati élet, halál, álom, hipnózis és transzállapotok kutatása, fejlesztése, gyakorlása.
- Ihlet, kreatív művészi fantázia fokozódása. Jó vizuális látásmód, vonzódás a filmek, zene, képek világához.
- Könyörületesség mindenki iránt. Belső eszmék szerinti élés.
- Az élet spirituális dimenzióinak felismerése, mely tágítja az egyéni horizontot, s megmutatja az anyag mögötti világ létezését.
- Tapasztalaton túli dolgok, amit a szívünkön keresztül élünk át.
- Transzcendens gondolkodás és élmények, intuíció, extraszenzoriális tapasztalás. Sejtelmek, parapszichológia, beavató művészet.
- Vágy arra, hogy eggyé váljunk magával az élettel, hogy teljesen feloldódjunk az egységben.
- A dualitást- a megosztó kettősséget polaritássá- kiegészítő kettősséggé változtatni!
A mostani időminőség, mely kezdetét veszi, uralmi pozíciójában, a Halak jelében, felerősíti ezeket a hajlamokat a ma élő emberiségben. Hatása az egyén életében mindig annak a tudatszintjétől függően fog megnyilvánulni!
- 1520. március 21-től 1534. március 18-ig
- 1684. március 3-tól 1698. március 1-ig
- 1848. február 18-tól 1861. április 13-ig
2025-ig lesz hatással az emberiségre ez az energia ebben a formában. Megtanít egységben gondolkodni. Kérdés, milyen áron tanuljuk meg a leckét? Feloldja a régi álmokat, elképzeléseket a jövőről. Drasztikus és elodázhatatlan lépésekre van szükségünk, s ebben együtt kell működnünk!
A bizonytalanság és káosz mindig kedvez az önjelölt próféták, tanítók, szellemi „mesterek” megjelenésének, új szekták, „vallások” kialakulásának, a félelmet fokozó szellemi közlemények, világvége-hangulat elterjedésének. Fontos, hogy józan realitásunkhoz mindig ragaszkodjunk!
A finomenergiák észlelése, különböző dimenzióelméletek, parapszichológia tudományos evidenciává válik.
A művészet beavató formulákat alkalmaz, láthatóvá tesz eddig láthatatlan erőket, hatásokat, akár új művészeti formák, irányzatok formájában.
Az ember egyik alapfélelme az újtól való félelem, mely inkább a régi (akár) beteg rendszerhez való ragaszkodást erősíti. Csak a belső hit és a magasabbrendű tudás, spirituális egységlátás segíthet, hogy a változásokkal együttműködjünk, és ehhez hozzásegítsünk mindenkit, akivel személyes környezetünkben kapcsolatban vagyunk.
E-mail: info@mindenamionismeret.hu
Telefon: 0630/586-4959 vagy 0630/479-2392
Irodai telefon: 0652/953-649 munkanapokon 12.00-16.00 óra között.
Oláhné Mednyánszki Krisztina
<< vissza az előző oldalra Halak jelébe lép a Neptunusz - A mélyreható változások harmadik lépése
A Neptunusz április 4-én belép uralmi pozíciójába, a Halak csillagkép előterébe, s átmenetileg, augusztus 5-ig, mintegy ízelítőt adva hatásából, itt tartózkodik. Még „visszahúzódik” a Vízöntőbe egy fél évre, majd 2012. február 3-tól 2025. március 30-ig teljes erővel szolgálja a megújulás, a gondolkodás és értékrend-váltás globális folyamatát.
„Csak egy probléma, egyetlenegy probléma van a világon: visszaadni az embereknek létezésük szellemi értelmének a keresését, egyfajta szellemi vágyakozást és nyugtalanságot.” Antoine de Saint-Exupéry
Az emberiség életében fordulópontot képviselő 2008-2015 közötti időszak fontos bekezdéseit jelentik azok az időpontok, amikor az úgynevezett transzcendens vagy messianisztikus planéták jegyet váltanak.
A Plútó a Bak jel előterében halad 2024-ig
Mintegy bekezdését adva ennek a változást hozó periódusnak 2008. november 26-án lépett be ide. Ekkor szembesültünk először azzal, hogy gazdasági mélyponton van az ország, vezetőink igénybe vették az IMF hitelét..., s a világ egyéb pontjairól is begyűrűztek azok az információk, mely szerint több gazdasági, pénzügyi rendszer megingott, s az óta általánosan használt kifejezés a gazdasági világválság.(Plútó a Bakban - Klikk a mondatra!)
Az Uránusz a közelmúltban lépett be a Kos előterébe, 2011. március 12-től 2018. május 15-ig tartózkodik e jel hatása alatt. Belépésével egy időben történt a Japánt érintő óriási erejű földrengés, valamint a Líbia területét érintő polgárháborús helyzet és nemzetközi beavatkozás. Mindkettőnek hatása van az egész világra…(Uránusz a Kosban - Klikk a mondatra!)
A Neptunusz április 4-én belép uralmi pozíciójába, a Halak csillagkép előterébe, s átmenetileg, augusztus 5-ig, mintegy ízelítőt adva hatásából, itt tartózkodik. Még „visszahúzódik” a Vízöntőbe egy fél évre, majd 2012. február 3-tól 2025. március 30-ig teljes erővel szolgálja a megújulás, a gondolkodás és értékrend-váltás globális folyamatát.
Hatása teljesen más minőségben lesz érzékelhető, mint a Plútó és Uránusz esetében, hiszen jellemzője a fokozatos „beszivárgás”, előtűnés. Mint az intuíció, hatását először csak körvonalaiban érzékeljük, egyre jobban sejtjük, észrevesszük, érzékeljük, később bizonyosságként találkozunk vele.
Nézzük meg, mit tesz hozzá hatásával a már beindult változásokhoz!
Ahhoz, hogy szemléletünk kitáguljon, mai gyakran használt kifejezéssel „dimenzióugrás- illetve váltás” történjen, kozmikus gondolkodásra kell szert tenni. Ennek előfeltétele, hogy saját egoista, önmagunkra koncentrált törekvéseinket alá tudjuk rendelni egy nagyobb egységnek, az emberiségnek. Ebben a folyamatban lesz a segítségünkre a Neptunusz. Felébreszti az együttérzést, segítségnyújtási lehetőségeket teremt számunkra érzelmi világunk fokozott érzékenységén keresztül. Transzcendens tapasztalatokat ad, ha nyitottak vagyunk annak megélésére.A Neptunusz, mint planéta, egy gyönyörű jeges-kék óriásbolygó. Felfedezése előtt már kiszámították előre a pályáját, s 1846. szeptember 23-án pillantotta meg ténylegesen Johann Galle. Nap körül leírt pályája csaknem tökéletes kör, mely a szimbológiában a teljességet jeleníti meg. Ezt közel 165 év alatt futja be, ebből következik, hogy egy jel előterében nagyjából 14 évig tartózkodik.
Nevét Neptunuszról kapta, mely a római mitológiában a tengerek, a földrengés és a termékenység istene is. Görög megfelelője Poszeidón. Jele az istenség háromágú szigonyát utánozza, mellyel felkorbácsolja vagy lecsillapítja a tengerek hullámzását. Így szimbolikájában magában hordozza a rejtett hármasságot, mely a földi, emberi világ számára a teljességet, a test-lélek-szellem közötti összhangot, a síkok összehangolását teszi lehetővé. Ennek fontos eszköze az intuíció, mely „Neptunusz gyermeke”, aki nem más, mint Pegazus, a szárnyas ló, aki Neptunusz Medúzától született törvénytelen gyermeke!
Ahogy a végtelen vizek birodalma az ember számára egy „más-világ”, ugyanúgy vagyunk saját magzati létünkkel, álom-életünkkel, s a túlvilággal való kapcsolatunkkal is. Misztikus. Van, aki számára vonzó, de van, aki félelemmel gondol ezekre a tapasztalatokra, hiszen ezekben a fázisokban éntudatunk elveszíti a kontrollt és irányítást. Miként a tengerek és óceánok mélye számunkra sokszor félelmetes, de egyben gyönyörű, teljességében még felderítetlen terület, úgy saját belső pszichikus valóságunk is feltérképezésre vár mindannyiunkban. Az archaikus ember lélekvezetőt (pszichopomposz) vett igénybe, ha saját belső világába akart alá szállni. Ilyen isteni lélekvezetők voltak Thanatosz, a halál birodalmának őre, s annak kistestvére Hypnos is, aki az álom istensége. Mindkettő egy más-világ bejáratát őrzi!
A víz a lélek szimbóluma, s mint tudjuk, nélküle nincs élet a Földön. Lélek nélkül az ember is csak vadállat lenne. A lelkünk területéről érkeznek a megsejtések, inspirációk és sugallatok, az álmaink, valamint a csupán értelmünkkel fel nem fogható belső bizonyosságok. De innét indulnak ki a fantáziaképek, érzéki csalódások és kényszerképzetek, soha nem teljesülő vágyaink is. Keskeny a határ a miszticizmus és a tévképzetek között! Aki nem rendelkezik stabil alapokkal (érett személyiséggel), könnyen összetévesztheti e kettőt!
A szellemi és fizikai világ között a lelkünk képez hidat. Lehetővé teszi, hogy felfogjuk, egyszerre földi és isteni származásúak vagyunk. Mindannyian magunkban hordozzuk az isteni bölcsességet és belső hangot, mely irányít és vezet bennünket, ha felvesszük vele a kapcsolatot. Ehhez befelé kell fordulni, s időt adni arra, hogy az intuitív hangot meghalljuk. Ezáltal felismerhetjük Krisztus tanítását, mely szerint Isten országa bennünk van!
A neptunuszi hatás a tágabb értelemben vett vágyakozás ereje, mely lehetővé teszi, hogy kiszabaduljunk a kis-énünk (ego) fogságából. Megérezzük a finomabb rezgéseket, nyitottá váljunk arra a bölcs felismerésre, hogy minden mindennel összefügg, és EGY- állapot, egység van. Aki személyes életében dominánsan hordozza ezt a hatást, az spirituális tapasztalatokra, a transzcendens világra, vagy egyszerűen a test szűkösségéből- amit, gyakran börtönként él meg- való kiszabadulásra erősen vágyódó ember. Számára nem sokat számítanak az e világ értékei, így segítőkészsége miatt nagy áldozatokra képes. Akár „krisztusi-életutat” is élhet.
Ennyi bevezető gondolat után már ráérzünk arra, hogy a Neptunusz milyen analógiákban érhető tetten a valóság különböző síkjain
Fizikai síkú hatásai
- Mindent erősít, ami menekülési lehetőség a realitás nehézségeiből: a tudatmódosítók használatától a munkaalkoholizmuson, a virtuális világtól való függésen (ahol másnak adhatom ki magamat, mint aki vagyok), szenvedélybetegségeken keresztül az öngyilkosságig.- Önpusztító hatású „fellegekben járás”, meddő álmodozás, őrület, az elme elborulása.
- A felelősségvállalás, elköteleződés kerülése. Hazugságok és titkok, melyek eltávolítanak.
- Akár besúgóhálózat kiépítése, mely „remek eszköze” a félelem és káosz időszakainak.
- Az illúziók világa, a „rózsaszín szemüveg” az életünkben, ahol naivan rajongunk. Így szeretetéhségünkön keresztül becsapás, megcsalás, félrevezetés, csalódás, kihasználhatóság megtapasztalása is.
- Spirituális biznisz –tudatos megtévesztés szelleminek álcázott eszközökkel.
- Szektásodás, új vallási irányzatok, tanítók, melyek feltétlen elfogadást követelnek, s akár erőszakkal is rá akarják erőltetni az „igaz hitet” másokra.
Lelki síkon megjelenő hatásai
- Késztetés a saját egó és az anyagvilág kötöttségeitől való megszabadulásra, szemléletváltásra.- A tudattalan területek feltárása, pszichológia tanulmányozása, gyakorlása.
- Magzati élet, halál, álom, hipnózis és transzállapotok kutatása, fejlesztése, gyakorlása.
- Ihlet, kreatív művészi fantázia fokozódása. Jó vizuális látásmód, vonzódás a filmek, zene, képek világához.
- Könyörületesség mindenki iránt. Belső eszmék szerinti élés.
Szellemi vagy transzcendens hatásai
- Az egységélmény átélését jelenti a bensőből indulva a legmagasabb síkon. Megszabadulás az „én-től”. (Jung: individuáció, vagy Assagioli: spirituális pszichoszintézis fogalma)- Az élet spirituális dimenzióinak felismerése, mely tágítja az egyéni horizontot, s megmutatja az anyag mögötti világ létezését.
- Tapasztalaton túli dolgok, amit a szívünkön keresztül élünk át.
- Transzcendens gondolkodás és élmények, intuíció, extraszenzoriális tapasztalás. Sejtelmek, parapszichológia, beavató művészet.
- Vágy arra, hogy eggyé váljunk magával az élettel, hogy teljesen feloldódjunk az egységben.
- A dualitást- a megosztó kettősséget polaritássá- kiegészítő kettősséggé változtatni!
A mostani időminőség, mely kezdetét veszi, uralmi pozíciójában, a Halak jelében, felerősíti ezeket a hajlamokat a ma élő emberiségben. Hatása az egyén életében mindig annak a tudatszintjétől függően fog megnyilvánulni!
Korábbi hasonló hatások
Ahogy már azt megszokhattátok, mindig megkeresem, hogy korábban az emberiség életében mikor voltak hasonló hatások. Így mindenki kedvére búvárkodhat a történelmi események és bolygómozgások közötti összecsengésekben. Most a következő periódusokat érdemes megvizsgálni:- 1520. március 21-től 1534. március 18-ig
- 1684. március 3-tól 1698. március 1-ig
- 1848. február 18-tól 1861. április 13-ig
Vajon mit hoz most?
Az előttünk álló időszakban várható hatásokról gondolkodva a következők jutottak eszembe. Szem előtt tartva azt, hogy az élet sokkal gazdagabb példákkal tanít, mint azt intuitívan képesek vagyunk előre megsejteni!2025-ig lesz hatással az emberiségre ez az energia ebben a formában. Megtanít egységben gondolkodni. Kérdés, milyen áron tanuljuk meg a leckét? Feloldja a régi álmokat, elképzeléseket a jövőről. Drasztikus és elodázhatatlan lépésekre van szükségünk, s ebben együtt kell működnünk!
A külső világ bizonytalansága, az anyagi értékrend megingása nehezen vihető teher lesz azok számára, akik csak a matériában hisznek
Bennük zűrzavar, kényszerképzetek, elmebetegségek, fóbiák, zavaros érzelmek, gyenge ítélőképesség alakulhat ki. A bódító és kábítószerek használata fokozottan terjed, mint minden olyan időszakban, amikor sok a bizonytalanság. Az álmodozás és csodavárás, mások hibáztatása sajnos csak visszahúz, de lesznek sokan, akik önsajnáló, mártír szerepben várnak egy szebb jövőre. Tunya közönyösséggel, másokon élősködve vergődnek saját hangulataik rabságában. Jellemzően megjelennek a lassú önpusztító hatások, ismeretlen eredetű betegségek, fertőzések, mérgezések, járványok, depresszió formájában. Nagyobb lesz a hajléktalanok, hipochonderek, szenvedélybetegek és elmezavarral küzdők száma. A „könnyű” élet lehetősége bűnözővé, prostituálttá, mások nehézségének a kihasználójaként csalóvá teszi az arra alkalmas személyeket.A természet most visszavág, hiszen mindig szembesülnünk kell azokkal a dolgokkal, amit elindítottunk
Földanya megmutatja erejét, s rájön az emberiség, hogy eddigi ténykedése csak látszat-uralom volt a Földön. Jó esetben ez elindítja azt a folyamatot, hogy önmagunkat a föld élő rendszerének szerves részeként éljük meg, s ez segíthet, hogy együttműködő életvitelre rendezkedjünk be a kizsigerelés helyett. Vizeink tisztaságára fokozottan kellene vigyáznunk! A gáz- és olajkészletek kimerülnek, így a víz és gőz, a tengeri áramlatok, mint energiaforrások szóba jönnek.Az emberek félrevezetése, „kollektív transzban” tartása is megfigyelhető lesz valószínűleg
Vegyi, biológiai és pszichológiai hadviselés rafinált eszközeivel találkozhatunk, akár a tudatos járványkeltésig bezárólag! Számíthatunk olyan technikai vívmányok alkalmazására, melyek segítségével az egyének függésben és kiszolgáltatottságban tarthatók.A bizonytalanság és káosz mindig kedvez az önjelölt próféták, tanítók, szellemi „mesterek” megjelenésének, új szekták, „vallások” kialakulásának, a félelmet fokozó szellemi közlemények, világvége-hangulat elterjedésének. Fontos, hogy józan realitásunkhoz mindig ragaszkodjunk!
Valódi hit lehetősége
Aki már nyitott az új szemléletre, egységben gondolkodásra, annak saját egyéni belső megtapasztaláson keresztüli hit lehetőségét hordozza, mely egyben elővezeti az egyházak megújulásának szükségességét. Akire ez pozitívan hat, abban a spiritualitás és misztika egészen személyessé válik, s ez inspirálja akár önfeláldozó segítségnyújtásra is. Eddig különlegesnek számító képességek egyre jobban elterjednek. Az élet értelmének mély keresése vágyként ébred sokakban. A teremtő gondolkodás pozitív erejét megtapasztalhatjuk, ahogy a gyógyító imáét, zenéét, színekét, képekét is. Gyógyításban a rezgés alapú terápiák, valamint a homeopátia és a kevésbé anyagi szerek elterjedésére számíthatunk. A hipnózis, mint eszköz, nem csak a lélek, de testi bajok általános gyógyítója lehet. Ősi, sámánisztikus hagyományok újjáéledésére is számíthatunk.Pszichológiai szemléletmód változása
A pszichológia kapcsolódik az archaikus gyökerekhez, általánossá kell, hogy váljon a transzperszonális és integrál szemlélet, mert nagyon sokan élnek át spirituális krízist, mely a belső szemléletváltással jár együtt.A finomenergiák észlelése, különböző dimenzióelméletek, parapszichológia tudományos evidenciává válik.
A művészet beavató formulákat alkalmaz, láthatóvá tesz eddig láthatatlan erőket, hatásokat, akár új művészeti formák, irányzatok formájában.
Az ember egyik alapfélelme az újtól való félelem, mely inkább a régi (akár) beteg rendszerhez való ragaszkodást erősíti. Csak a belső hit és a magasabbrendű tudás, spirituális egységlátás segíthet, hogy a változásokkal együttműködjünk, és ehhez hozzásegítsünk mindenkit, akivel személyes környezetünkben kapcsolatban vagyunk.
E-mail: info@mindenamionismeret.hu
Telefon: 0630/586-4959 vagy 0630/479-2392
Irodai telefon: 0652/953-649 munkanapokon 12.00-16.00 óra között.
Oláhné Mednyánszki Krisztina





A Nap a Bikában jár most.






