A Nap a Bikában jár most.
Magyarságunk jövője
Sajátos és személyes jellegű élménybeszámolót olvashatsz el egy kárpátaljai utamról!
Kárpátalja
A szót ízlelgetem, előttem a térkép, mely mást üzent egy hete, s mást jelent számomra ezen a reggelen.Megtelt tartalommal, élettel, személyes élményekkel. Most úgy érzem, túlcsordul bennem mindaz a hatás, amit megéltem, muszáj kiadni magamból, s eljuttatni másokhoz is az üzenetet: kerekedj fel, éld át, és vidd tovább magadban Kárpátalját! A részed, a részem, s mindig is az marad. Ahogy vérszerinti őseidtől, úgy ebből a földből is erőt meríthetsz!
„Mert a haza lelked része, határait beléd véste ezer éve a hit. Mert a haza kereszted is. Betlehemi csillagod is…” (Horváth Sándor)
A Kárpátok vonulata által féltőn körbeölelt területre utaztunk. Amire a Teremtő így vigyáz, az csakis valami nagyon fontos dolog lehet! Öleli és védi, mint egy anya a karjaival gyermekét. Ebben a védelemben tud megfelelően fejlődni, kibontakozni az, ami ide teremtetett.
Az oda vezető út tele van számomra szimbólumokkal, melynek összes üzenetét nem vagyok képes egyszerre megfejteni, de érzem, megérint. Hagyom ülepedni, hogy visszatekintve, mintegy madártávlatból, újabb rétegei táruljanak fel. Madártávlat, sólyomröpte, szél- hordozta repülés…, mely eszembe juttatja a Turult, mely utunkat kíséri.
Erre a kirándulásra egy hagyományőrző egyesület szervezésében jutottam el, melynek szimbóluma a Napóleoni csatára emlékeztető győri Kismegyeri turul szobor.
A szimbólumok a lélek képei, melyek többet fejeznek ki, mint amit racionálisan meg tudunk fogalmazni. Belső egyéni és kollektív világunk küldöttei, melyek értő szemek számára üzennek, míg mások számára „csak” egy szép képként jelennek meg. A szimbólumok a mítoszokkal karöltve a lélek meséi, melyek belső pszichikus folyamatainkról „mesélnek”, megoldásokat, erőforrásokat is feltárnak számunkra. Érdemes ezért tanulmányozni őket.
Nézzük a Turult, mit üzen nekünk, magyar embereknek!
A turul a magyar eredetmondák mitologikus madara. Attilától Géza fejedelem idejéig a magyarság hadi jelvénye is.Az ősi magyar nyelv három szót ismert a sólymok különböző fajtáira: a kerecsen, a zongor és a turul szavakat; az ősi, a használatból kiveszett túrul szót 19. század eleji költőink hozták újra használatba turul alakban.
A magyar mitológiában kétszer is felbukkan, mindkétszer fontos, meghatározó, sorsunkat előrevetítő alakban.
Emese álmáról így ír a Képes Krónika:
„Álmos vezér anyjának álmában egy héja-forma madár jelent meg, rászállott és ettől teherbe esett, méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származtak".
A turul második felbukkanása a honfoglalás legendájában van. E szerint a magyarok fejedelme még a levédiai tartózkodásuk idején azt álmodta, hogy hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni őket. Az emberek megkísérelték megtámadni a sasokat, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul, és a magasból támadva megölte az egyik sast. Ezt látva a többi sas elmenekült. Ezért elhatározták a magyarok, hogy máshová mennek lakni.
Elindultak Attila földjére, melyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő tetemeken lakmározó keselyűk közül egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket.
Ezek után felismerve az álmot e jelenetben, az összes magyar felkerekedett és követte a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd ekkor ismét előtűnt a turul, és a magyarok újra követték minden népükkel együtt. Így jutottak el Pannóniába, Attila egykori földjére, akinek címerállata is a Turul volt. Itt aztán a madár végleg eltűnt szemük elől, ezért itt maradtak.
Ha az égre tekintünk, a Turul a Sas csillagképben ölt testet, mely égi utak találkozásánál, „kapujánál” található. Itt keresztezi a Tejút és az égi egyenlítő egymást. Aquila a Nap madaraként, a levegő királyaként a szellem, az Isteni elv megnyilvánulása. Tehát a teremtő Isteni erő, mely a szellemi tudás belső megnyilvánulását hordozza számunkra! Fontos vezérszimbólum ez nekünk, magyaroknak! Történelmünket üzenetként végigkíséri.
A Tejút rendszere egy spirál galaxis, mely olyan, mintha számtalan ölelő karral rendelkezne. A spirál a fejlődés útja, mely mindig a középpont felé terel bennünket. A galaxis központja a Nyilas csillagkép irányában van, mely a magyarság ősi, archaikus erőit is szimbolizálja. A magyar őshagyomány többféle elnevezéssel illeti ezt az égi utat: Hadak Útja, Lelkek Útja, Életfa, Égig Érő Fa stb., földi megjelenésében a tejet, mint alap és ősi táplálékot kapcsolhatjuk hozzá. Ezen a tejúton szárnyal a Turul is, mely Álmost nemzi.
Őseink hagyományai mitikus távolságokból üzennek, erővel töltenek fel, ha van bátorságunk rákapcsolódni, s kellő lelkülettel megérezni jelenlétüket. A Turul ilyen szimbóluma volt ennek a kis csapatnak.
Ott volt a csoport indulásánál Győr-Kismegyer határában az emlékmű tetején, azután a tatabányai (Magyarország legnagyobb) turul szobra mellett haladt el az autóbusz, aki szinte őrzi az arra haladókat. Munkács váránál tekintélyes oszlop tetején látjuk viszont, Vereckei átjáróban „csak” érzem a jelenlétét, Tiszaújlakon a II. Rákóczi Ferenc győztes csatájának emlékére állított emlékmű tetején szintén megszólított, s utunk vége felé ismét találkozunk már földre helyezett formájával az ungvári vár udvarán.
A Sors erői – Isten láthatatlan ujjai-, mint egy gyönyörű szőttest, úgy szövik össze életünket, s megtermékenyítő magok vagyunk egymás számára. Ahhoz, hogy ezt befogadhassuk, nyitottnak, elengedettnek, ráhangoltnak kell lennünk. E nélkül a lelkület nélkül is lehet utazgatni, meglátogatni ősi vagy szent helyeket, de mi értelme?
Ilyen termékenyítő erőkre vár mindannyiunkban szunnyadó belső önvalónk (Jung: ősvaló), hogy „kihordva a kapott magokat” egy nagyobb egész részeként ismerjük fel magunkat. Ez az ébredés, a transzperszonális pszichológia szerinti fennsík- vagy csúcsélmény, mely az embert alkalmassá teszi arra, hogy személyes igényei, vágyai kielégítését háttérbe helyezve magasabb rendű értékeket szolgáljon életével. Ennek az ősvalónak a szimbóluma a mandala, melyet sokszor és sokfelé felfedeztem kirándulásunk alatt. Templomok archaikus ábrái között, s egy névjegykártyán is, amit ismerősként üdvözöltem. Bár nem sikerült meglátogatni, de vezetőnk által bemutatott körtemplom alapjában is megtaláljuk ezt a motívumot.
A mandala nem más számomra, mint amikor a „kereszt kivirágzik”, s csillag lesz belőle. Ezzel a mintázattal többek között találkozhattunk az ungvári vár egyik nagytermében Boksay József freskóin is. A kereszt mindannyiunknak a saját sorsfeladatot jeleníti meg, ahogyan a tér és idő keresztjére kifeszítve megéljük életünket. A saját kereszt vállalása válik áldássá s megváltó erővé életünkben. A kereszt fájdalma utunk végén örömhír lehet mások számára is, inspiráló, építő erő.
A templom a teremtett szellem földi szimbóluma, ahol Isten „lakik”, ahogyan mindannyiunkban. Melyik történelmi korban hogyan képzelte el az ember a magasrendűvel való kapcsolatot, annak nyomait fellelhetjük a templomaink építésében, tájolásában, díszítésében. Ebből meríthettünk bőven utunk során.
Határon innen meglátogatva a tákosi református templomot, már beavatódhattunk abba a szimbolikába, mely a lélek flóráját növények rajzaival, faunáját állatszimbólumokkal fejezi ki. Ennek a templomnak a „testvére” a ma már Ukrán területen álló Csetfalvai református templom. Egyedülálló festett kazettás mennyezettel rendelkeznek, azonos asztalos (Asztalos Lándor Ferenc) keze munkáját dicsérik. Motívumok között még természetes formájában megtaláljuk az égbolt általunk ismert csillagképeit, melyek mindig üzenethordozók voltak az emberiség számára. Az ilyen típusú templomok párban találhatók, melyek e teremtett világ dualitására (kettősségére) utalnak! Érdekes „véletlen”, hogy azonos évben érte mindkét templomot árvízi károsodás. Ma helyreállítva mindkettő élő közösségi hely.
A csarodai vagy akár a huszti református templom díszítését figyeljük, visszatérő motívum az életfa (a Tejút szimbóluma), mely a magyarságunk történetében fontos szerepet tölt be. Népmeséink égig érő fájában is ezzel találkozunk. Mely nem más, mint a létra, mely a szellemi dimenziókba vezet. A lélek ég felé való törekvését tükrözi.
Ahogyan Hamvas Béla mondja: „Felettem az ég, alattam a Föld, s bennem a létra!” Ezek erős archaikus utalások a magyarság szerepére, feladatkörére!
Meg sem lepődtem, mikor ezt a motívumot találtam a Csetfalván található új katolikus templom faragott oltárfáján, mely fölött a szentlélek galamb szimbóluma sugárzik. Az új építésű templom méltó helye a belső elmélkedésnek, imának. Felépítésében hordozza a hármasságot (test-lélek-szellem), mely többszörösen tetten érhető külső és belső jegyein. Bizonyítja, hogy ma is élnek köztünk olyanok, akik értik és alkotásaikban ma is képesek közvetlenül megjeleníteni azt a „titkos nyelvet”, mely sosem volt elrejtve a kereső lélek elől.
A keresés és változás vágya hajtotta őseinket, amikor a Vereckei szoroson keresztül megérkeztek új hont foglalni. A belépés pontján, a megérkezés kapujában bennünket, kései utódokat is megérint a hely szellemisége.
„Honfi e bércormon, szíved hevesebb dobogása jelzi,
Hogy ősi honod drága határa ez itt.
Itt hangzott egykoron riadó, csatakürtje Lehelnek.
Nagy Rákóczink itt hullatta búcsú könnyűt
Szent kegyelet tüze gyúl itt minden csipkebokorban
Oldozd meg saruid: Szent hely ez itt, ahol állasz.” Kóródi Sándor
Verecke
Az a kis- KAPU, melyen keresztül őseink megérkeztek, letelepedtek, otthonra leltek, miközben követték a Nap útját. Az itt álló emlékművet alkotóik is szimbólumnak szánták. A 7-es számot beépítették, mely a sors nehézségeihez, tehertételeihez kapcsolódó, s ezen keresztül megtisztító, felemelő erőket kifejező szám a numerológiában.A hét méter széles, ugyanilyen magas építmény hét tömbből van össze rakva, mely utalás a hét törzs egyesülésére. Az emlékmű kaput formáz, melyen napnyugat felé tekinthetünk, a látvány gyönyörű, repülni szeretnék...
A felső zárókő süveg alakú, amely mintegy megkoronázza a kaput. A csúcsot (a felfele törő háromszöget) én hiányolom a tetejéről.
A kapu belső tere Emesére, a magyarok ősanyjára utal, mintegy befogadásra váró térként, melynek alapján egy kocka formájú oltárkövet találunk. Utalva a szentségre, mely a befogadáson keresztül új életet ad. A kocka forma az anyagvilág szimbóluma, a testet öltésnek, létbe lépésnek a lehetősége, ahogyan Emese méhéből nemzetség- NEMZET születik.
Ezt a szép emlékhelyet nehezen, akadályokon keresztül, több ütemben tudták csak felépíteni, mai napig érik atrocitások. Felgyújtani, lerombolni szerették volna a pusztító, nacionalizmust félreértelmező tudatlanok. Ami van, és ami teremtetett, annak létjogosultsága van. Nem egymás ellen, hanem egymásért élünk. Egyének és nemzetek egyaránt.
Ha valaki ezt felismeri, már nem értelmezi rosszul más népek, más vallási közösségek jelzéseit, emlékeit. S tudja, hogy minden fizikailag pusztított, felgyújtott, elégetett szimbólum energiája továbbra is jelen van, hatásában erősödik. Nemesebb, tisztultabb formában van jelen, hamvaiból, mint a FŐNIX feltámad. Mint a régi harcosokat a sebhelyeik, annak szellemi értékét erősítve.
Az átminősülés, dimenzióváltás lényege, hogy az anyagi világból a szellemire helyezzük a hangsúlyt. Az összes világvallás és spirituális utak is azt üzenik, hogy nem a materiális javak, hanem a lélek gazdagsága az, mely érték, s ha van túlvilág, oda ezeket a tartalmakat visszük magunkkal.
A nehézségek eddzenek meg bennünket és tesznek önállóvá. A jólét kényelmet, elpuhulást és asszimilálódást hoz. Kell, hogy legyen egy „emlékek őre”, mert e nélkül elveszítjük identitásunkat. Kárpátalja ilyen „ŐRZŐ” számomra. Ennek a feladatnak a hordozása teher, komoly áldozathozatal, de ami kijelöltetett, az elől nem lehet kitérni. Áldozathozatalra tudatosan csak az képes, akinek élő kapcsolata van a Teremtővel, egyébként csak a szenvedés kibírhatatlan kín-nyomásával szembesül.
Ezt a feladatkört képviselni egyre kevesebben képesek. Gondoljunk bele, ez a vidék a XX. században 17 különféle államformát vagy alakulatot ért meg! Az itt élő magyarságot a történelem fájdalmas tüze edzette és kovácsolta egybe.
Nem a határainkon kívül rekedt magyaroknak van szükségük ránk, hanem nekünk arra az értékre, aminek ők a hordozói, letéteményesei! Hogy emlékezhessünk önmagunkra, kijelölt szerepünkre!
A bölcsesség nem más, mint a lélek kimunkált esszenciája, így a fizikai világ erőforrásai a magasabb szintű energiák kifejeződései. Ezen a területen a mai napig is bányásznak aranyat- nap szimbólum, kaolint- vénusz szimbólum, kovát-mars szimbólum. Utalva ennek a területnek spirituális tartalékaira. Kárpátalja számunkra TREZOR, mely értékeket őriz és hordoz, de nem a fizikai kincsek miatt. A fizikai világ csak a belső-szellemi tartalmak kifejeződése. Ahol fizikai tartalékok vannak, ott mindig megtaláljuk a közösség számára szenvedéssel kimunkált lélek folyamatokat.S ezt az értéket őrzik az utódok. Közösségi élet színterei a gyülekezetek, egyházközösségek. A hagyományőrzés szorosan összekapcsolódik a hitélettel. Az előző rendszer közösségi épületei konganak, leromlott állapotban az enyészeté válnak lassan, hiszen az aktuális politikának nem célja a magyar közösségi összefogást ilyen módon segíteni.
II. Rákóczi Ferencnek nagy kultusza van ezen a területen. Történelmi szerepe szerint is ide kapcsolódik, de én azt érzem, valójában a szabadság szimbóluma ennek a sokat tapasztalt területnek. Aki volt annyira becsületes, hogy elveiért kiállva inkább vállalta a hazától való távollétet, száműzetést. Ennek a gerincességnek, hitelességnek a hordozója a mai kárpátaljai magyarság, akik az itt élő 1 300 000-ből 156 000-en vannak. Lassan elérik azt a lélektani határt, mely szükséges ahhoz, hogy önmagukat nemzetiségként képesek legyenek megtartani…
Az egyén és a közösség életében is a legnagyobb sorstanítások fájdalmas élményeken keresztül történnek. Ha egyénileg átvergődünk egy krízisen, tisztában vagyunk vele, hogy a múltat eltörölni nem lehet, visszaállítani sem, csak együtt élni vele. Keresni az élményben a magasabb szintű tanítást, s azt értékként továbbvinni. Ehhez tudni kell emlékezni is, mely nem szíthat indulatot másokkal szemben. Tisztelettel kell adózni az ősök áldozatáért.
Az emlékezés segíti a gyászfolyamatot, az élmény kollektív feldolgozását. Az utódok tudatos vagy tudattalan rituáléként, de megismétlik szenvedő őseik útját, mely „hordozom a sorsod, osztozom Veled” –érzésén keresztül segíti a sebek begyógyulását. Bár a heg mindig emlékeztet…
Minden itt élő magyar családnak van fájdalmas vesztesége a sztálini lágerek áldozataként. Mai emlékező unokák, dédunokák bejárják gyalog a „málenkíj robot” meghirdetésének napján, a novemberi hidegben az utat Munkács Fejér-házától, mely gyűjtőhely volt, a Szolyvai emlékparkig az utat. Így élő kapcsolatot tartanak fenn, erőket merítenek „eleiktől”, amíg ezt ismétlik.
De a magyar közösségek élnek, s erejük a mély összefogásban rejlik. Vendéglátóink Mezőváriban olyan szép búcsúesttel ajándékoztak meg minket, ahol a lelkünk csak fényesedett. A hit táplálta remény és szeretet jelentik azt a fényt, tüzet, ami ma is fáklyaként lobog. Héraklész a lernai hidrát is csak tűzzel tudta legyőzni. A harc, a hadakozás a fejeket sokasította (minden levágott helyén kettő nőtt ki), s csak a tűz ereje volt képes végleg legyőzni! Ez is egy mitológiai üzenet…
A csillagos égbolt ma is elénk vetíti szimbolikusan az utat, s ez változásokra utal Magyarországon is. Az elidegenedés, széthúzás átkát meg kell fordítani, árát meg kell fizetni, összefogásra, az emberi értékek fókuszba állítására, együttérzésre hívnak fel bennünket a mai kor sajnálatos terhei, katasztrófái is. A remény, mely segít életünk sötét szakaszait túlélni, nem más, mint az a vágyott igényünk, hogy életünknek célja van, s szenvedéseink nem hiába valók! Az asztrológiában a Nyilast jellemzi legjobban ez a hitkeresés!
A magyarság nyilas őserőket hordoz magában, ebben közösek vagyunk határon innen és túl. Ehhez kapcsolódó megnyilvánulások szellemi szinten az istenhit, kiválasztottság tudat, tanítói szerep, a lovas hagyományok valamint a természet és szabadságszeretet.
Sajnos ennek az archetípusnak inkább az árnyoldalait érjük tetten manapság kis hazánkban, a „kivagyiságot”, a vizet prédikál, de bort iszik hozzáállást, a köpönyegforgatást, a törvények és tisztesség szubjektív használatát, és az elithez való tartozás igényét, a minden áron többnek látszani elvét. Kissé dzsentris hozzáállást az élethez: a múlt értékei miatt a mai korban megbecsülést keresve úgy, hogy már valódi saját értékekkel nem rendelkezünk.
A mai magyar államforma viszont a rendszerváltással új feladatot adott számunkra. Ez pedig a Bak szerepkörhöz kapcsolódik! Ha figyelmesek vagyunk, akkor észrevehetjük, hogy a bak a nyilas fázist váltja fel!
Míg az előző jel, a nyilas ideológiákat gyárt, gyakran a realitástól elrugaszkodott eszméi vannak, addig a bak visszatér a tényekhez, a közösségi együttélés rendjével, beilleszkedéssel, struktúrával foglakozik. Az idealizmus átvált realizmusra, objektív tárgyi valóságra. A bakot a nehéz körülmények között való helytállás sem riasztja meg. Szívósan, kitartóan, ha kell lemondások árán, de eléri kitűzött célját. Óriási túlélő, s ez hatalmas teljesítményekre is alkalmassá teszi!
A szellem felnőtté válása a bak jegyében következik be. Beavatott tudóvá válik, aki hiteles lesz a saját megélt tapasztalatain keresztül. Azokat ötvözi a hite gyakorlásával, s ezzel beteljesíti az emberi élet magasztos célját, mely nem más, mint az anyagvilág át szellemiesítése.
A bak archetípusában a bölcs remete jelenik meg, mely komoly célt tűz ki a mai magyarság számára! Kérdés, ezt milyen áron, nehézségeken keresztül érhetjük el. Hiszen harmonikus megnyilvánulásként külső fegyelmet, és belső rendet kíván, kötődve és tisztelve a hagyományokat. Higgadtságot, józan előrelátást, és kitartó kivitelezést a legtakarékosabb módon. S mint tapasztalatai által bölccsé vált erőt, azt a környezete –más népek- szolgálatába kell állítania, elismerésvágy nélkül. Ne feledjük: a Turul a mi szimbólumunk! Így életünkben az isteni teremtő elvet kell hordoznunk.
Úgy tűnik számomra, hogy a határon kívül élő magyarság ezen az úton előttünk jár! Van mit tanulni tőlük!
Hogy tudjuk, kik vagyunk, s merre tartunk, erre a kérdésre a válasz a gyökereinkben rejlik. Ön és sorsismeret nem létezik anélkül, hogy ezzel ne szembesülnénk! S ha már tudjuk, kik vagyunk, legyünk tisztában azzal, hogy ezt magasabb sorserőknek köszönhetjük, mely eszközt készített belőlünk mások hasznára! Nőjünk fel ehhez a feladathoz! Másokért élünk magyarként és nem mások ellen!
Hogy emlékezhessünk önmagunkra, gyökereinkre, látogassunk el határon túli magyar területekre! Olvassunk, hallgassuk szép zenét magyar szóval, pl. a Credo együttes dalaiból! Keress rájuk, s hallgass bele itt: http://www.credo.van.hu Jó szívvel ajánlom!
Ahogyan Artemisz (Diána a római mitológiai megfelelője) az erdők és hegyek birodalmában mozog otthonosan, úgy lelkem artemiszi része is ilyen területekre vágyik. Az itt található erdőség a terület 86%-át elfoglalja. Túrázásra, révülésre, mélyülésre alkalmat adna. Ebbe most épphogy belekóstolhattam, remélem, még visszatérhetek ide.
Köszönet a hiteles vezetésért jó „Hermészünknek”, aki méltó módon közvetítette számunkra mindazt, ami érték!
A mihamarabbi viszontlátásra Mezővári, Beregszász, Munkács, Ungvár, Huszt, Csetfalva, s Kárpátok szent bércei!
Oláhné Mednyánszki Krisztina
2010. október 11.
E-mail: info@mindenamionismeret.hu
Telefon: 0630/586-4959 vagy 0630/479-2392
Irodai telefon: 0652/953-649 munkanapokon 12.00-16.00 óra között.
