<< vissza az előző oldalra

A spirituális tapasztalás problémája I.

A teozófia szerint a testi érzékszerveinkkel tapasztalható dolgok csak külső burkai egy mögöttük lévő metafizikai létnek.

Spitzer (Pásztor) Albert írása megjelent a Teozófia folyóirat 1918. 1-2-3-4. számában.

Az ember az ő spirituális lényegével bizonyos feltételek kielégítése esetén közvetlen érintkezésbe juthat az univerzum egyéb spirituális létével

Azaz a testi érzékek nélkül észlelheti és tapasztalhatja az univerzum spirituális oldalát teljesen analóg módon, mint ahogy testi érzékszerveivel tapasztalhatja az univerzum fizikai-anyagi oldalát. Ez a spirituális tapasztalás a teozófia egyik legsarkalatosabb része annál is inkább, mert a teozófia nagyszabású és koncepciójában minden egyebet messze felülmúló tartalma a tanok szerint ebből a forrásból származik. Ezzel szemben tudományos körökben még ma is dogmához hasonlóan uralkodik az a felfogás, hogy ismereteink egyetlen lehetséges forrása a testi érzékszerveinkkel való észlelés, és az azokon alapuló kombináció.

Locke angol filozófus által felállított tétel

„Nihil est in intellectu, quod non fuerit in sensu”, azaz: „Semmi sincs az értelemben, ami nem a testi érzékelés útján került volna oda”, az uralkodó elv. Ennek összes támasztéka az a feltevés, hogy
- spirituális tapasztalás nincs, és soha nem is létezett
- nincs, és még soha nem is volt az ember eszmevilágában olyasmi, amit ne lehetne a testi érzékelésre visszavezetni.

A materiális tudomány és a spirituális álláspont itt tehát ellentétben állnak egymással

Ennek az ellentétnek a megvizsgálása lesz az egyik célom.
A tárgyalást a pozitív résszel és főcéllal fogom kezdeni: a spirituális tapasztalásnak és természetének a misztika, mégpedig főleg a keresztény misztika tényei alapján való megvizsgálásával. A misztika tényeit először önmagukhoz híven fogom tekintetbe venni, mentesen minden materialista átértelmezéstől, hogy először is élet- és természethű képet kapjunk az egész misztikáról.
Az ellentétes véleményeket, a materialista átértelmezéseket csak ezek után fogom tárgyalni. Még ha el is tekintenék attól, hogy az alábbi értelemben vett misztika távolról sem az egyedüli, mely adatokat szolgáltat a spirituális tapasztaláshoz, a kérdés tárgyalását egyáltalában nem tekintem kimerítőnek, hanem ellenkezőleg, a minimálisra szorítottnak.

A misztika nem elmélet, spekuláció, vagy ezzel rokon valami, hanem lelki élményekből áll

A misztika, különböző évszázadokból eredő sok száz meg száz bensőleg átélt és tapasztalt tényeken alapul, és lényege e tények létének sajátosságában keresendő. A misztikus tények létezésének hitelessége általában kétségbe nem vonható, és nem is vonják kétségbe semmilyen oldalról sem, csakis az értelmezésükben eltérés. A misztikus élmények több fokozatot mutatnak, és az illető egyénnek egy többé-kevésbé sajátos állapotával járnak, amely egészen az extázisig fokozódhat. Ez utóbbi jobbára önkívületi állapottal jár, amelyben a test működése többé-kevésbé szünetel, a lélek (Lélek helyett helyesebben „szellemet” kellene írni, de a teozófiában járatlan számára a „lélek” a célszerűbb kifejezés.) élete viszont többé-kevésbé fokozódik.

Mielőtt azonban a tárgyalásra áttérnénk, lássunk négy jellegzetesebb misztikus élményt!

1. Szent Rodriguez Alfons (1531-1617) többek között így ír misztikus tapasztalatairól:
„A lélek minden következtetés nélkül (mert ezen a fokozaton túlhaladt) megismeri, hogy Isten benne van. E megismerés által oda jut, hogy Istent önmagában érezze, amennyiben Isten abban a kegyben részesíti őt, hogy magát vele ilyen módon egyesíti. Isten jelenlétének ez az érzete nem elképzelés által keletkezik, hanem a lélekben egy felülről nyert bizonyosság van. Ez szellemi experimentális bizonyosság arról, hogy Isten a lélekben és mindenütt jelen van.”

2. Alvarez de Paz (1560-1620) azt írja:
„Ebben a /misztikus/ (A / / zárójelbe foglalt magyarázó kitételek mindig általam vannak az idézett szövegbe közbeszúrva.) fokozatban, amely az összes között a legmagasabb, a léleknek szemek adatnak Isten szemlélésére. Isten a léleknek oly kép által nyilatkozik meg, amely őt világosan ábrázolja. A testi érzékek nem adják, nem közvetítik. Sőt, előzetesen létezett formákból/képzeletből/ sem alakul. Ez új, a lélekben Isten által létrehozott benyomás. Ha te, ó, olvasó, a fényt a test szemeivel látod, úgy ehhez nem eszmetársítás útján jutottál, mint például, mikor azt mondják: a világosság nem sötétség, vagy: a fény egy tulajdonság, hanem te egyszerűen látod a fényt. Éppen így van ez a lélekkel a /misztikus/ szemlélésnek ebben a fokozatában. Nem állít semmit, nem tagad semmit, nem tesz semmit hozzá, nem vesz el semmit, hanem teljes nyugalomban szemléli Istent.”

3. Escobari Marina (1554-1633) ezeket közli:
„Ha Isten ebben a mély extázisban a lelket hirtelen a saját lényével egyesíti, és világosságával megtölti, úgy egy pillanat alatt megmutatja legfenségesebb titkait és azok összhangját. Bizonyos mérhetetlenséget és végtelen fenségességet lehet látni. Megismerhető, hogy az összes teremtmények Isten előrelátásától függnek, és az tartja fenn őket. Hogy Isten az egyetlen kezdete és egyetlen célja az összes dolognak, amelyeknek rajta kívül sem kezdetük, sem céljuk nincs. Hogy ő az alap oka minden dolognak, és a legtöbb joggal rendelkezik fölöttük. A lélek ekkor mintegy elmerül ebben a szédületes óceánban, amelyet Isten alkot. Az Isteni tulajdonságok összefoglalva jelennek meg úgy, hogy egyik sem különböztethető meg különváltan. Isten az extázis kezdetén, vagy a vége felé néha a képzelőtehetség által néhány képet mutat. De amint ebben az egyesülésben elmerülünk, sem oly szavak, sem olya alakzatok nincsenek, amelyek a belső érzékek képzelőtehetsége, vagy még sokkal kevésbé, a test érzékszervei által felfoghatók volnának. Minden érzék feletti, és a lélek felső részében folyik le.”

4. Dr. Bucke jelenkori pszichiáter következő leírását adja egy saját misztikus élményének:
„A szellemem csendes és békés volt. Egy csendes, majdnem passzív élvezés állapotában voltam. Mintegy magától vonultak a gondolatok, képek és érzelmek a szellememen keresztül. Ekkor hirtelen, minden előzetes jel nélkül, egy tüzes felhőbe találtam magamat beburkolva. Egy pillanatig tűzre gondoltam, egy közelben lévő nagy tűzvészre. De aztán észrevettem, hogy a tűz a saját bensőmben volt. Mindjárt utána kimondhatatlan öröm és gyönyörteljes érzés fogott el. Ezt közvetlenül intellektuális megvilágosodás is követte, amelyet nem vagyok képes leírni. Arra a meggyőződésre jutottam, - éspedig nem egyszerűen hit, hanem szemlélet által – hogy a világegyetem nem holt anyag, hanem csupa mozgás és élet. Bennem lévő örök életnek ébredtem a tudatára. Nem mintha meg lettem volna győződve, hogy az örök életet majdan elnyerem, nem, az a tudatom volt, hogy máris a birtokában vagyok. Megismertem, hogy minden ember halhatatlan, hogy kétség nélkül minden az egyes, valamint az egész javára együttműködik: Hogy úgy ennek, valamint az összes világoknak az alap elve a szeretet, és hogy minden egyed, valamint az összesség boldogsága végeredményben abszolút bizonyos. A vízió csak néhány pillanatig tartott, aztán eltűnt. De a róla való emlékezet és a szemléltek valóságának érzete még azon a negyedszázadon keresztül is, amely az óta lefolyt, megmaradt.”

Ha szemügyre vesszük a misztikus élményeket, és pedig nem kiforgatva, materialista módon átértelmezve, hanem élethűen, úgy, amint a tapasztalatban közvetlenül megjelennek, úgy azt látjuk, hogy különböző formákban és különböző kifejezésekkel mindig a következő lényeget tükrözik vissza:

Van egy mindennek alapját képező spirituális lét, amellyel az ember szellem-princípiuma közvetlen érintkezésbe jut, és ezen az úton ismeretének gyarapodását is eléri. Itt a fizikai szervezet, illetve a testi érzékek, a fantázia és a spekulatív gondolkozás produktív közreműködése nélkül, sőt, ezek egyenes kizárásával, ismeret- és tudatgyarapodás jön létre, amelyet közvetlen spirituális észlelés által érünk el. A misztikus élmények – közvetlenül, élethűen véve – spirituális tapasztalást fejeznek tehát ki.

Óvakodni kell a misztikus jelenségeket a médiumi és rokon jelenségekkel összekeverni!

Az elválasztó vonal könnyen meghúzható közöttük. A misztikus élmény ugyanis az illető lelkében az egész életre kiterjedő eltörölhetetlen nyomot hagy vissza, és erősen befolyásolja azt. A médiumi és rokon jelenségek ellenben, mihelyt az illető egyén a normális állapotba visszajut, semmi nyomot sem hagynak vissza. Ez a két jelenségcsoport benső lényegbeli különbözőségéből folyik. Amíg ugyanis a médiumi jelenségeknél a szellem ki van kapcsolva, és a test szerepel a jelenség létrejövetelénél, addig a misztikus jelenségeknél fordítva, a test van kikapcsolva, és az illető szelleme az aktív szereplő tényező.

(Folytatjuk)

Az írás megjelent a Teozófia folyóirat 1918. 1-2-3-4. számában

Artemisz Önismereti Műhely

Tel: 0630/586-4959 vagy 0630/479-2392
Irodai telefon: 0652/953-649 munkanapokon 12.00-16.00 óra között.
E-mail: info@mindenamionismeret.hu