A Nap a Bikában jár most.
Kapcsolódó cikkek
<< vissza az előző oldalra
A misztikus élmény létrejövetelének első feltétele az, hogy a két objektum közel azonos rezgésekre legyen képes.
Spitzer (Pásztor) Albert írása megjelent a Teozófia folyóirat 1918. 1-2-3-4. számában.
Misztikus élmény rendszeres létrejövetelének ezek a normális alapjai és feltételei.
A misztikus élményeknél ilyenfajta eltérés tekintetében két fő csoportot lehet megkülönböztetni: a nyugati és a keleti misztikát. Az előbbit legélesebben a katolikus, az utóbbit az indiai misztika képviseli.
A katolikus misztikus általában egy személyes Istennel való egyesülésről beszél, amely Isten kegyelme révén jön létre. Az indiai pedig a legfőbb és végső igazsággal való egyesülésről és a Nirvánába, a legfelsőbb metafizikai lét állapotába való átmenetéről. Azért a nyugati misztikusok, elsősorban a gnosztikusok, nem egyszer beszélnek egy személytelen Istenséggel való egyesülésről, és az indiaiaknál is sokszor találjuk az Isten kifejezést. Minden előforduló esetben egy, a fizikai lét fölött álló, primer, legfelsőbb szellemi, metafizikai léttel való kapcsolódásról van szó, amelyet anyagias vágyak és érzelmektől való elfordulás, és a spirituálisnak szentelt élet által érnek el. Ha a keresztény a misztikus élmény létrejövetelét isteni kegyelemnek minősíti, ez nem bír elvi jelentőséggel, miután a tárgyalt feltételek kielégítését maga is szükségesnek minősíti.
A misztikus élményeknek számos fokozata van, melyek a legalacsonyabbtól, az alig észrevehetőtől, a legfelsőbbig egy folytonos sorozatot alkotnak.
Nyugaton általában csak a felsőbb fokú élményeket, amelyeknek misztikus volta már élesen és könnyen észrevehetően lép előtérbe, szokták misztikusnak nevezni és tekinteni. Ezeket, az itt elfoglalt állásponttól tekintve, szűkebb értelemben vett misztikus élményeknek fogom majd nevezni.
Ezen a fokozaton a kapcsolódás még olyan gyenge, hogy az illető egyén nem is jön tudatára annak, , hanem csak az eredményeit érzi, mint megnyugvást, megerősödést, felemelő és tisztító érzést. Az imának e kétségtelenül pozitív eredményei a spirituális kapcsolódás következményei. Hiszen reális eredményeket, megerősödést, stb-t, csakis reális, és nem valamilyen fiktív, képzelt erő közreműködése hozhat létre. Az imádkozás a spirituális kapcsolódást az által létesíti, illetve segíti elő, hogy az ehhez szükséges tárgyalt feltételeknek ama határig való teljesülését biztosítja, ameddig a kérdéses egyén fejlettségi foka ezt egyáltalában lehetővé teszi. Imádkozás által ugyanis az egyén egyrészt az Istenségre koncentrálja magát, és amennyire ez nála lehetséges, felszabadul a más felé való lekötöttségtől. Másrészt pedig a táplált gondolatok és érzelmek által olyan hangulatba, illetve állapotba kerül, amelyben jobban harmonizál a felsőbb szférákkal.
A szűkebb értelemben vett misztikus kapcsolódást megelőző, de a fentit követő fokozatok jelenségei a következőkben foglalhatók össze:
Kezdetben az istenségre való gondolás, a róla való elmélkedés nagyobb mérvű és intenzívebb. Itt inkább önálló (mégpedig inkább szemlélődő, mint okoskodó) elmélkedésről van szó, semmint egy kötött imaszöveggel való foglalkozásról. Az ezt követő fokozatban az elmélkedések ismét egyszerűsödnek, és apadást mutatnak. Ehelyett megfelelő érzelmek nyomulnak előtérbe és válnak mindinkább uralkodóvá, hogy aztán a továbbfejlődésben már ezek is háttérbe szoruljanak. Ezt a fokozatot az egyszerűség imájának szokták nevezni.
P. Grou (1731-1803) azt írja róla a „Benső Jézus és Mária” I. kötetében:
„Az emlékezet, ész és akarat bonyolult és fárasztó gyakorlatai helyébe, amelyek az elmélkedésben /az előző fokozatokat értve/ majd az egyik, majd a másik tárgyra irányulnak, Isten a lelket sokszor egy egyszerű imára vezeti, amelyben a szellemnek nincs más tárgya, mint egy általános és homályos fogalma Istenről. A szívnek nincs más érzelme, mint egy nyugodt gyönyörteljes élvezete, amely által a lélek minden erőlködés nélkül táplálkozik /illetve a spirituális erőkből, amelyekkel kapcsolódott/, mint ahogy a gyermekek a tejjel táplálkoznak. Ekkor a mozgásait /a lélekben lefolyó folyamatokat/ annál kevésbé veszi észre, minél finomabbak és gyengédebbek /minél spirituálisabbak/, úgy, hogy úgy tűnik fel neki, mintha tétlen lenne, és az álom egy nemébe merülne. Végül szabaddá teszi magát a lélek egy csomó gyakorlattól, amelyeket arra használt, hogy áhítatát fenntartsa, amelyek azonban /ezen a fokozaton/ mind ugyanannyi bilincs, csak akadályozzák, és az egyszerűsítéstől visszatartották.”
Itt szembetűnő az Istenségre irányuló (önálló) gondolkodásnak a kapcsolódás előrehaladásával való elapadása, sőt, ennek a gondolkodásnak, mint az illetékesek minduntalan hangoztatják, akadályként való megszüntetése.
Szent Tamás például, azt mondja:
„Imádkozásnál külső imaformulákat, szöveget csak annyiban használjunk, amennyiben a benső áhítatot elősegítik. Midőn azonban ezek által a szellem szórakozottá válik, vagy másféle módon akadályoztatik, úgy fel kell adni őket. Ez különösen azokra érvényes, akik az imához eléggé diszponálva vannak, és ilyen segédeszközökre már nincs többé szükségük.”
Ez ellentmondásban látszik lenni a szóbeli ima tárgyalásánál tett ama kijelentéssel, hogy gondolatainknak az istenségre való önkéntes irányítása, illetve koncentrálása előnyös a spirituális kapcsolódásra. Az utóbbi helyes is, de csak a szóbeli ima fokozatán túl felemelkedni nem tudó egyénre nézve. Az említett látszólagos ellentmondásnak, valamint a többi ismertetett jelenségnek az előzőleg tárgyalt alapon való magyarázata a következő:
A misztikus élményben a lélek valójában egy felvevő állomás szerepét játssza, és mint ilyen, passzívnak kell lennie. Amíg az egyén önmaga által felvetett és fenntartott gondolatokkal bíbelődik, aktív működést fejt ki, amely akadályokat gördít bármilyen más, idegen behatás zavartalan felvétele elé. A saját gondolataival betöltött és elfoglalt lélekben csak igen kevés alkalom van az idegen behatás számára. Azért az alsó fokon álló átlagembernél az istenségre és a vele rokon dolgokra való saját gondolkodás, illetve koncentrálás mégis előnyös, mert e nélkül annyira profán dolgok felé hajlik, annyira nem az Isteniesre, a spirituálisra hangolódik, hogy az ezzel való kapcsolódás vagy rezonancia még sokkal lehetetlenebb. Ellenben az, aki már bizonyos spirituális fejlettségre szert tett, annak lelke az említett fejlettség arányában már önmagától is a spirituális szférákkal harmonizáló állapotban van. Az ilyennek mind kevesebb gondolatot és érzelmet kell akaratosan, aktívan működve táplálni, hogy a kapcsolódáshoz szükséges állapotot létrehozza és fenntartsa. Lássunk még két, Poulain könyvéből vett erre vonatkozó idézetet!
P. de Cloriviére S. J. (1735-1820) „Az imáról” című könyvében saját tapasztalatai alapján azt mondja:
„Újabb kegyek a jutalmai azon lelkeknek, amelyek Isten szándékainak becsületesen iparkodnak eleget tenni. Mintegy észrevétlenül egy tökéletesebb állapotba emeltetnek. A szeretetük, habár sokkal élénkebb, már nem olyan változatos, mert emelkedettebb. Világosan látják, érzik, hogy sem az /a lelki, értelmi és érzelmi/ aktusok sokasága, sem a sokfélesége az, ami Istennek tetszetősebbé teszi őket. Minél egyszerűbbek az aktusok, annál tökéletesebbek /a behatás/ számára, és a lelket ama nyugodt állapotba helyezik, amelyet Isten a benne való működéshez szeret. Lassanként visszahúzódik az aktusok sokaságától, amelyekhez nem érez többé vonzódást, és amelyek inkább a szórakozottságát segítik elő, semmint Istenre emlékeztetnek. A lelket inkább akadályozzák, hogy a szent lélek /a spirituális behatás/ vezetését kövesse.”
Chantal-i Szent Johanna (1572-1641) „Kisebb művek” szerint:
„Ezen állapotban Isten a különleges irányító és vezető. A lélek ellenben az, amely ezen valóban szellemi jótéteményeket: a megismerést és szeretetet egy időben megkapja. És mert az Ő jósága ekkor az adományozó viszonyában van a lélekkel, ez bizalomteljes szívvel kell, hogy közeledjen hozzá anélkül, hogy más aktusokat ébresztene, mint azokat, amelyekhez általa indíttatva érzi magát. Mintegy tétlenül kell maradnia a nélkül, hogy önmagából bármilyen buzgóságot mutatna, /önkényes aktushoz/ mintha csak valaki gyermeki pillantással a szemeit kinyitja, hogy a szeretetet egyszerű módon, szeretettel viszonozza. Ha tevékenyek akarunk lenni, és ezt a szeretetteljes egyszerű nyugodt figyelmet elhagyjuk, úgy megakadályozzuk azokat a jótéteményeket, amelyeket Isten ezen figyelem által, amelyet egyedül kíván, közölni akar.”
A tapasztalati tények tehát pontosan megegyeznek a közölt magyarázattal. A kapcsolódás e fokozatának eredményeit vizsgálva tartsuk szem előtt a legutóbbit: az „egyszerűség imáját”. Ennél a spirituális behatás az alsóbb földi ént – amely földi vágyakból, érzelmekből, szenvedélyekből, gondolatokból, stb. van felépítve – éppen csak hogy ellensúlyozni és visszaszorítani képes, de ebben aztán kimerül. A spirituális behatás, mint olyan ezen a fokon az illető egyén által világosan, határozottan még nem szemlélhető akként, mint pl. a szűkebb értelemben vett misztikus fokozatokban, amelyekhez ez átmenetet képez.
Az eredmény még csak megerősödés: az alantastól való megszabadulás eredményeképp beálló tisztító és felemelő érzés, egy gyönyörteljes élvezet érzete.
(Folytatjuk)
Az írás megjelent a Teozófia folyóirat 1918. 1-2-3-4. számában.
Artemisz Önismereti Műhely
Tel: 0630/586-4959 vagy 0630/479-2392
Irodai telefon: 0652/953-649 munkanapokon 12.00-16.00 óra között.
E-mail: info@mindenamionismeret.hu
<< vissza az előző oldalra A spirituális tapasztalás problémája III.
A misztikus élmény létrejövetelének első feltétele az, hogy a két objektum közel azonos rezgésekre legyen képes.Spitzer (Pásztor) Albert írása megjelent a Teozófia folyóirat 1918. 1-2-3-4. számában.
A misztikus élmény létrejöttének feltételei
A misztikus élmény létrejövetelének tehát első feltétele az, hogy a két objektum rezonanciába juthasson egymással, illetve közel azonos rezgésekre legyen képes
A misztikus élmények, ha önmagukhoz híven vesszük őket tekintetbe, azt fejezik ki, hogy az embernek fizikai organizmusán kívül van egy spirituális lénye és organizmusa. Ez, hasonlóképpen a fizikai organizmushoz, különböző minőségű spirituális szubsztanciákból áll, melyek lelki életének minőségét megszabják. Az ember érzelmeinek és gondolatainak e minősége természetszerűleg mindenkor szoros összefüggésben van és megfelel a spirituális szubsztanciák minőségével, amelyekből a spirituális organizmusa felépül. Hogy mármost az ember misztikus érintkezésbe jöhessen az Istenséggel vagy a felsőbb spirituális szférákkal, az első feltételnek megfelelően szükséges, hogy organizmusa, spirituális észlelésről lévén szó, természetesen spirituális organizmusa, rezonanciába jöhessen az istenséggel, ehhez pedig lehetőleg rokon minőségű spirituális szubsztanciák jelenléte szükséges, mert csak ezek képesek a megfelelő rezgésekre. Ennek elérésére igyekeznünk kell megfelelő (spirituális értelemben vett) magas minőségű, az Istenséggel harmonizáló gondolatokat és érzelmeket táplálni, mert ezzel megfelelő minőségű spirituális szubsztanciáknak (a spirituális organizmusunkba való) asszimilálását, beépítését fogjuk elérni. Ide elsősorban az istenire irányuló gondolatok és oly magas fokú tiszta érzelmek tartoznak, amelyek a jelenleg normálisnak számító ember előtt ismeretlenek. Ide tartozik továbbá az indulatoktól és mindenféle szenvedélyektől való tartózkodás, mert ezek heves, durva mozgásba hozzák „bensőnket”, és ennek megfelelő durva spirituális szubsztancia beépülését idézik elő. Ez a szervezet „alkalmazkodása”. Ezeket tanítja minden jógafilozófia, és ezt az utat jelöli meg a keresztény misztikusok élete, akik az évekig tartó aszkétikus életüknek – amely egyrészt az Istenséggel harmonizáló gondolatok és érzelmek táplálásában, másrészt minden anyagiasnak és érzékiesnek elnyomásában állt – köszönhetik intenzív misztikus élményeiket. Ezzel betöltötték ugyanis a spirituális tapasztalás létrejövetelének első feltételét.A misztikus élmény létrejövetelének második feltétele az, hogy az ez irányban meglévő képesség szabadon megnyilvánulhasson és az egyénnek másfelé való lekötöttsége ennek gátlólag útjába ne álljon
Így például, egy hegedűn is, amely máskülönben együvé van hangolva a mellette lévővel, mégis nem rezonálhat, ha ugyanakkor kezemet húrjain tartom, vagy pedig egy másféle dallamot játszom rajtuk. Hasonlóképpen nem jöhet rezonanciába egy lélek egy másik spirituális objektummal, ha gondolatai és érzelmei másfelé veszik igénybe, ha vágyai és hajlamai, akár tudatosan, akár öntudatlanul, másfelé kötik le. Ettől tehát, hogy a misztikus észlelés létrejöhessen, minél tökéletesebben szabadulni kell.Misztikus élmény rendszeres létrejövetelének ezek a normális alapjai és feltételei.
Lássuk, hogy hogyan nyilvánul ez meg a tapasztalati életben!
Előrebocsátandó, hogy a spirituális behatás különböző színezetű élményeket fog létrehozni. Olyan ez, mint amikor a napfény, különböző színezetű üvegeken áthatolva különböző színezetűnek tűnik. A különböző színű üvegek más-más, nekik megfelelő napsugarakat teljesen átbocsátanak, másokat viszont kevésé, vagy egyáltalán em. Épp úgy ismeretes, hogy fizikai események, különösen, ha valami rendkívüliről van szó, különböző egyénekben különböző benyomásokat hoznak létre. De még az egyforma benyomásokat is a különböző egyének különböző szavakkal fogják kifejezni. Fennakadni tehát a misztikus élmények leírásaiban található – a rendkívüli körülményekhez mért bámulatosan csekély- eltéréseken csak a szavakhoz tapadó felületesség, vagy az fog, aki éppen keresi a fennakadásra való alkalmat.A misztikus élményeknél ilyenfajta eltérés tekintetében két fő csoportot lehet megkülönböztetni: a nyugati és a keleti misztikát. Az előbbit legélesebben a katolikus, az utóbbit az indiai misztika képviseli.
A katolikus misztikus általában egy személyes Istennel való egyesülésről beszél, amely Isten kegyelme révén jön létre. Az indiai pedig a legfőbb és végső igazsággal való egyesülésről és a Nirvánába, a legfelsőbb metafizikai lét állapotába való átmenetéről. Azért a nyugati misztikusok, elsősorban a gnosztikusok, nem egyszer beszélnek egy személytelen Istenséggel való egyesülésről, és az indiaiaknál is sokszor találjuk az Isten kifejezést. Minden előforduló esetben egy, a fizikai lét fölött álló, primer, legfelsőbb szellemi, metafizikai léttel való kapcsolódásról van szó, amelyet anyagias vágyak és érzelmektől való elfordulás, és a spirituálisnak szentelt élet által érnek el. Ha a keresztény a misztikus élmény létrejövetelét isteni kegyelemnek minősíti, ez nem bír elvi jelentőséggel, miután a tárgyalt feltételek kielégítését maga is szükségesnek minősíti.
A misztikus élményeknek számos fokozata van, melyek a legalacsonyabbtól, az alig észrevehetőtől, a legfelsőbbig egy folytonos sorozatot alkotnak.
Nyugaton általában csak a felsőbb fokú élményeket, amelyeknek misztikus volta már élesen és könnyen észrevehetően lép előtérbe, szokták misztikusnak nevezni és tekinteni. Ezeket, az itt elfoglalt állásponttól tekintve, szűkebb értelemben vett misztikus élményeknek fogom majd nevezni.
Nyugati misztika alacsony fokozatai
Vegyük először a nyugati misztika alacsony fokozatait szemügyre. Elsőnek pedig a spirituális kapcsolódás ama fokát, amely a vallásos érzelemmel egybekötött szóbeli ima keretében folyik le.Ezen a fokozaton a kapcsolódás még olyan gyenge, hogy az illető egyén nem is jön tudatára annak, , hanem csak az eredményeit érzi, mint megnyugvást, megerősödést, felemelő és tisztító érzést. Az imának e kétségtelenül pozitív eredményei a spirituális kapcsolódás következményei. Hiszen reális eredményeket, megerősödést, stb-t, csakis reális, és nem valamilyen fiktív, képzelt erő közreműködése hozhat létre. Az imádkozás a spirituális kapcsolódást az által létesíti, illetve segíti elő, hogy az ehhez szükséges tárgyalt feltételeknek ama határig való teljesülését biztosítja, ameddig a kérdéses egyén fejlettségi foka ezt egyáltalában lehetővé teszi. Imádkozás által ugyanis az egyén egyrészt az Istenségre koncentrálja magát, és amennyire ez nála lehetséges, felszabadul a más felé való lekötöttségtől. Másrészt pedig a táplált gondolatok és érzelmek által olyan hangulatba, illetve állapotba kerül, amelyben jobban harmonizál a felsőbb szférákkal.
A szűkebb értelemben vett misztikus kapcsolódást megelőző, de a fentit követő fokozatok jelenségei a következőkben foglalhatók össze:
Kezdetben az istenségre való gondolás, a róla való elmélkedés nagyobb mérvű és intenzívebb. Itt inkább önálló (mégpedig inkább szemlélődő, mint okoskodó) elmélkedésről van szó, semmint egy kötött imaszöveggel való foglalkozásról. Az ezt követő fokozatban az elmélkedések ismét egyszerűsödnek, és apadást mutatnak. Ehelyett megfelelő érzelmek nyomulnak előtérbe és válnak mindinkább uralkodóvá, hogy aztán a továbbfejlődésben már ezek is háttérbe szoruljanak. Ezt a fokozatot az egyszerűség imájának szokták nevezni.
P. Grou (1731-1803) azt írja róla a „Benső Jézus és Mária” I. kötetében:
„Az emlékezet, ész és akarat bonyolult és fárasztó gyakorlatai helyébe, amelyek az elmélkedésben /az előző fokozatokat értve/ majd az egyik, majd a másik tárgyra irányulnak, Isten a lelket sokszor egy egyszerű imára vezeti, amelyben a szellemnek nincs más tárgya, mint egy általános és homályos fogalma Istenről. A szívnek nincs más érzelme, mint egy nyugodt gyönyörteljes élvezete, amely által a lélek minden erőlködés nélkül táplálkozik /illetve a spirituális erőkből, amelyekkel kapcsolódott/, mint ahogy a gyermekek a tejjel táplálkoznak. Ekkor a mozgásait /a lélekben lefolyó folyamatokat/ annál kevésbé veszi észre, minél finomabbak és gyengédebbek /minél spirituálisabbak/, úgy, hogy úgy tűnik fel neki, mintha tétlen lenne, és az álom egy nemébe merülne. Végül szabaddá teszi magát a lélek egy csomó gyakorlattól, amelyeket arra használt, hogy áhítatát fenntartsa, amelyek azonban /ezen a fokozaton/ mind ugyanannyi bilincs, csak akadályozzák, és az egyszerűsítéstől visszatartották.”
Itt szembetűnő az Istenségre irányuló (önálló) gondolkodásnak a kapcsolódás előrehaladásával való elapadása, sőt, ennek a gondolkodásnak, mint az illetékesek minduntalan hangoztatják, akadályként való megszüntetése.
Szent Tamás például, azt mondja:
„Imádkozásnál külső imaformulákat, szöveget csak annyiban használjunk, amennyiben a benső áhítatot elősegítik. Midőn azonban ezek által a szellem szórakozottá válik, vagy másféle módon akadályoztatik, úgy fel kell adni őket. Ez különösen azokra érvényes, akik az imához eléggé diszponálva vannak, és ilyen segédeszközökre már nincs többé szükségük.”
Ez ellentmondásban látszik lenni a szóbeli ima tárgyalásánál tett ama kijelentéssel, hogy gondolatainknak az istenségre való önkéntes irányítása, illetve koncentrálása előnyös a spirituális kapcsolódásra. Az utóbbi helyes is, de csak a szóbeli ima fokozatán túl felemelkedni nem tudó egyénre nézve. Az említett látszólagos ellentmondásnak, valamint a többi ismertetett jelenségnek az előzőleg tárgyalt alapon való magyarázata a következő:
A misztikus élményben a lélek valójában egy felvevő állomás szerepét játssza, és mint ilyen, passzívnak kell lennie. Amíg az egyén önmaga által felvetett és fenntartott gondolatokkal bíbelődik, aktív működést fejt ki, amely akadályokat gördít bármilyen más, idegen behatás zavartalan felvétele elé. A saját gondolataival betöltött és elfoglalt lélekben csak igen kevés alkalom van az idegen behatás számára. Azért az alsó fokon álló átlagembernél az istenségre és a vele rokon dolgokra való saját gondolkodás, illetve koncentrálás mégis előnyös, mert e nélkül annyira profán dolgok felé hajlik, annyira nem az Isteniesre, a spirituálisra hangolódik, hogy az ezzel való kapcsolódás vagy rezonancia még sokkal lehetetlenebb. Ellenben az, aki már bizonyos spirituális fejlettségre szert tett, annak lelke az említett fejlettség arányában már önmagától is a spirituális szférákkal harmonizáló állapotban van. Az ilyennek mind kevesebb gondolatot és érzelmet kell akaratosan, aktívan működve táplálni, hogy a kapcsolódáshoz szükséges állapotot létrehozza és fenntartsa. Lássunk még két, Poulain könyvéből vett erre vonatkozó idézetet!
P. de Cloriviére S. J. (1735-1820) „Az imáról” című könyvében saját tapasztalatai alapján azt mondja:
„Újabb kegyek a jutalmai azon lelkeknek, amelyek Isten szándékainak becsületesen iparkodnak eleget tenni. Mintegy észrevétlenül egy tökéletesebb állapotba emeltetnek. A szeretetük, habár sokkal élénkebb, már nem olyan változatos, mert emelkedettebb. Világosan látják, érzik, hogy sem az /a lelki, értelmi és érzelmi/ aktusok sokasága, sem a sokfélesége az, ami Istennek tetszetősebbé teszi őket. Minél egyszerűbbek az aktusok, annál tökéletesebbek /a behatás/ számára, és a lelket ama nyugodt állapotba helyezik, amelyet Isten a benne való működéshez szeret. Lassanként visszahúzódik az aktusok sokaságától, amelyekhez nem érez többé vonzódást, és amelyek inkább a szórakozottságát segítik elő, semmint Istenre emlékeztetnek. A lelket inkább akadályozzák, hogy a szent lélek /a spirituális behatás/ vezetését kövesse.”
Chantal-i Szent Johanna (1572-1641) „Kisebb művek” szerint:
„Ezen állapotban Isten a különleges irányító és vezető. A lélek ellenben az, amely ezen valóban szellemi jótéteményeket: a megismerést és szeretetet egy időben megkapja. És mert az Ő jósága ekkor az adományozó viszonyában van a lélekkel, ez bizalomteljes szívvel kell, hogy közeledjen hozzá anélkül, hogy más aktusokat ébresztene, mint azokat, amelyekhez általa indíttatva érzi magát. Mintegy tétlenül kell maradnia a nélkül, hogy önmagából bármilyen buzgóságot mutatna, /önkényes aktushoz/ mintha csak valaki gyermeki pillantással a szemeit kinyitja, hogy a szeretetet egyszerű módon, szeretettel viszonozza. Ha tevékenyek akarunk lenni, és ezt a szeretetteljes egyszerű nyugodt figyelmet elhagyjuk, úgy megakadályozzuk azokat a jótéteményeket, amelyeket Isten ezen figyelem által, amelyet egyedül kíván, közölni akar.”
A tapasztalati tények tehát pontosan megegyeznek a közölt magyarázattal. A kapcsolódás e fokozatának eredményeit vizsgálva tartsuk szem előtt a legutóbbit: az „egyszerűség imáját”. Ennél a spirituális behatás az alsóbb földi ént – amely földi vágyakból, érzelmekből, szenvedélyekből, gondolatokból, stb. van felépítve – éppen csak hogy ellensúlyozni és visszaszorítani képes, de ebben aztán kimerül. A spirituális behatás, mint olyan ezen a fokon az illető egyén által világosan, határozottan még nem szemlélhető akként, mint pl. a szűkebb értelemben vett misztikus fokozatokban, amelyekhez ez átmenetet képez.
Az eredmény még csak megerősödés: az alantastól való megszabadulás eredményeképp beálló tisztító és felemelő érzés, egy gyönyörteljes élvezet érzete.
(Folytatjuk)
Az írás megjelent a Teozófia folyóirat 1918. 1-2-3-4. számában.
Artemisz Önismereti Műhely
Tel: 0630/586-4959 vagy 0630/479-2392
Irodai telefon: 0652/953-649 munkanapokon 12.00-16.00 óra között.
E-mail: info@mindenamionismeret.hu
