<< vissza az előző oldalra

A spirituális tapasztalás problémája IX.

Egy-két évtizedre becsülöm azt az időt, melynek elteltével a spirituális lét és tapasztalás, és ezzel a Teozófia tételei elismert igazságok lesznek.
Spitzer (Pásztor) Albert írása megjelent a Teozófia folyóirat 1918. 1-2-3-4. számában.

A misztikus élmény törvényes folyamat

A misztikus élmény realitásának egyik hatalmas bizonyítéka annak a felismerése, hogy, habár nem közönséges, de mégis oly törvényes folyamat, mely a belőle, mint realitásból logikusan folyó feltételek kielégítésétől függ. 

E megismerés bizonyító erejét látszik támadni a „rendellenesnek” nevezhető eksztázisok jelensége, illetve azok, amelyek - például bizonyos anyagok, mint a hasis élvezése, vagy egyes beteges állapotok, rázkódtatások, sőt, - minden észlelhető különösebb előzmények nélkül is beállnak. Szóval azok, amelyek a megkövetelt feltételek: minden szembetűnő erkölcsi és spirituális fejlődés, valamint az Istenségre való koncentráció nélkül is bekövetkeznek. Ennek megítélésénél két dolgot kell szem előtt tartani.

Először is, a misztikus élmény és eksztázis nem fedi egymást mindig

Nem minden misztikus élmény jár eksztázissal. Így például az alsóbb fokozatok, de még a felsőbb fokozat sem. Épp úgy nem minden eksztázis misztikus. Amíg ugyanis a misztikus eksztázis szellemi tartalma érzékfeletti, illetve a testi érzékelésre vissza nem vezethető, addig a nem misztikus eksztázisnak, amelyhez a „rendellenes” eksztázisok túlnyomóan tartoznak, tartalma térbeli alakzatokból, a testé érzékekkel tapasztalt színekből, hangokból, érzésekből, képzetekből van összekombinálva, szóval a testi érzékelésből származóval azonos természetű. Teozofikusan kifejezve: a misztikus élmény csak az asztrális (érzelmi, emocionális) és a mentális (gondolatbeli) szférák fölötti elvont, arupa jellegű szférákkal való kapcsolódás. Míg a nem misztikus az első kettőn való mozgás, éspedig vagy az illető függetlenül létező, vagy pedig általa létrehozott asztrális és mentális képződmények észlelése. Ez utóbbi úgy értendő, hogy az illető egyénből az emocionális és gondolatbeli életével kapcsolatban kisugárzó erőhatás neki megfelelő, rövid életű képződményeket létesít az asztrális és a mentális szubsztanciában, amelyeket az egyén észlel is. Ezen osztályba sorolandó az, amit halucinációnak szoktak nevezni. Az eksztázisok ezen különbözőségének szemmel tartásával máris elesik az a föltevés, mintha igazi misztikus jelenséget tetszés szerint létre lehetne hozni. Ez a lehetőség legfeljebb a nem misztikus eksztázisra szorítkozik.

Ritka – akaratunktól független – esetekben valóban misztikus eksztázisok is bekövetkezhetnek egyes anyagok élvezete, illetve felhasználása, továbbá betegség, lelki rázkódtatás révén, sőt, minden különösebb előzmény nélkül is, szóval a spirituális fejlődés, illetve azon feltételek (látható) kielégítése nélkül, melyeket a misztikus élmény realitása megkövetel. Ez azonban csak látszólag van így. Itt mindig a kérdéses egyéneknek a felszínen többé-kevésbé meg nem állapítható oly fokú spirituális fejlődéséről van szó, mely ellett misztikus eksztázis ugyan még általában be nem állhat, de amelyet a körülményeknek kivételesen kedvező összetalálkozása és alakulása ugyancsak kivételesen kiválthat. Hiszen a narkotizáló anyagoknak, betegségeknek, lelki rázkódtatásoknak sokszor megvan az a hatásuk, hogy az anyagias és érzékies hajlamokat és érzelmeket tompítják. A test uralmát a lélek fölött gyöngítik, és ezzel visszaszorítják a misztikus élmény bekövetkezésének akadályait. Egészséges és normális állapotban is beállhatnak néha olyan pillanatok, amelyekben eltávolodik tőlünk mindaz, ami az anyagiashoz kötött. A csend, nyugalom és le nem kötöttség, minden világiastól való eltávolodás ömlik át a lelken, és ez párosulva egy, a végtelenbe irányuló vonzódással olyan hangulatot és lelki állapotot teremt, mely lehetővé teszi a rezonanciát a megfelelő felsőbb szférával, és ezzel a misztikus élmény kivételes bekövetkezését. Ezen esetek beható tárgyalása nagyon messze vinne. Csak egy, a közönséges, anyagias életben előforduló hasonló dologra kívánok utalni. Nagy izgalmak és rázkódtatások is az embert tudvalevőleg a normálisnál jóval nagyobb fizikai erőkifejtésre és teljesítményre képesítik. Tudjuk azon kívül, hogy kiváló atlétikai teljesítményhez a szervezetnek megfelelő fejlesztése, illetve fejlettsége szükséges. Azonban bizonyos izgatószerek felhasználása (úgynevezett doppingolás) a kérdéses egyéneket rövid időre természetes fejlettségükön, illetve képességükön felüli teljesítményre is képesíti. Mindazonáltal nem állítható, hogy a rendkívüli atlétikai teljesítményeket tévedés volna egy törvényszerű, egészséges fejlődési folyamat következményének tulajdonítani. Az, hogy egyik másik atlétikai teljesítmény, doppingolás útján jött létre, és bizonyos értelemben irreális, még nem jogosít fel arra, hogy minden atlétikai teljesítményt irreálisnak tekintsünk. Különben is, az ilyen teljesítmény is valóban megtörténik, és csak abban az értelemben irreális, hogy nem áll normális arányban a kérdéses egyén fejlettségével. Minden abnormális lelki teljesítményre pont ugyanaz áll, mint az abnormális fizikai teljesítményre.

Mindezekből következik, hogy az említett „rendellenes” eksztázisok nincsenek ellentmondásban azzal, hogy a misztikus eksztázis (egészséges) törvényszerű folyamat eredménye, mert ezek a misztika szempontjából rendellenes eksztázisok, az önkényüktől független ritka eseteket kivéve, nem is misztikus eksztázisok, a többi kevés kivételben pedig a misztikus élmény realitásából kifolyólag szükségesnek talált feltételeket rendellenes vagy burkolt módon bár, de azért mégis kielégítve találjuk.

Látjuk, hogy már az ilyen nagyon rövidre fogott vizsgálatnál is kitűnik azon kísérletek tarthatatlansága, melyek a misztikus élmény realitását kétségessé igyekeznek tenni

Módszerük általában az, hogy a tartalmi lényeget kikerülve a mellékes külső tüneteket helyezik a vizsgálódás előterébe. Az e téren mutatkozó egyoldalúan kiélezett hasonlóság alapján egy kalap alá vonják a misztikus élményeket nem misztikus eksztázisokkal és patologikus állapotokkal, hogy aztán az utóbbiakkal az előbbieket is elítélhessék. A tények azonban oly világosan beszélnek, hogy még az a néhány tudós is, ki rászánta magát a velük való foglakozásra, azon igyekezettel, hogy materiálisan magyarázza őket, nem egyszer tett (amint erre már az előzőkben is rámutattam) a tények erejétől vezetve oly kijelentéseket, melyek a spirituális felfogás igazságát hirdetik. Néha elmennek a legszélsőbb határig, mely a materializmust (az energetikus monizmus, stb. is ide tartozik) a spiritualizmustól elválasztja. Sőt, át is lépnek rajta a nélkül azonban, hogy ott határozottan és világosan állást foglalnának, hanem félénken visszahúzódnak, még mielőtt az uralkodó materiális korszellem elítélné őket. Így például James William, a legkiválóbb amerikai pszichológus azt mondja vizsgálódásai során:
„Mindenesetre fenn áll az a lehetőség, hogy a misztikus öntudat a jelenségek egész világával szemben a szemlélésnek és ítéletnek egy magasabb álláspontját képviseli, mint az átlagember közönséges ítélkezése. A misztikus élmények ilyenformán egy tágasabb és többet átfogó világba nyújtanának kilátást, amelynek az empirikus tudat alárendelt és kiegészítő részét képezi. A misztikus tapasztalásokat e szerint olyan ablakokhoz lehetne hasonlítani, amelyeken keresztül az emberi szellem képes az empirikus feletti világba ki-, illetve betekinteni. A misztikus tények mindenesetre megtörik a nem misztikus vagy racionalisztikus tudat egyeduralmát, amely kizárólag az észre és a /testi/ érzékekre támaszkodik. Megmutatják, hogy ez csak a tudat egy bizonyos fajtája, és az igazságok egy másik fajtájára is rámutatnak, amelyekben bátran hihetünk mindaddig, míg bennünk élő visszhangra találnak.”

Ne csodálkozzunk, ha James mindazonáltal szintén nem vonja le a közvetlen következményeket, és nem csatlakozik a spirituális világfelfogáshoz. A materiális korszellem még hatalmasan uralkodik a lelkeken, és a felszabadulás alóla igen-igen nehéz, ha egyszer elmerültünk benne, és megszoktunk, benne úszni. Ráadásul gúnyra, lenézésre és mellőzésre számíthat az, aki nyíltan szembeszáll az uralkodó felfogással. A legtöbb, az uralkodó nézettel ellentétes új igazságot hirdető egyénnek ez jutott osztályrészül kortársai részéről. Az emberek pedig olyannyira szeretnek tekintélynek örvendő, nagyra tartott, jó hírnevű tudósoknak számítani!

A Teozófia sarkalatos tétele, hogy létezik egy, a testi érzékelésen kívül álló spirituális tapasztalás. Ezt, mint láttuk, a misztika tényei is igazolják

Ezzel szemben a még uralkodó tudományos felfogás szerint csakis testi érzékelés útján juthatunk tapasztalatokhoz, és ezek alapján ismeretekhez. (Bergsonnak az intuitív megismerésről szóló tana már támadja ezt. Szerinte a dolgok lényegét csak intuíció útján lehet megismerni.)

Vegyük most szemügyre azt, ami a materiális tudomány álláspontja mellett felhozható!

Ez a felfogás arra épült, amit már Locke-nak a bevezetésben említett tétele kifejez, illetve arra, hogy nem mutatható fel egyetlen oly emberi kifejezés, fogalom és képzet, melyet ne lehetne testi érzékelés útján nyert benyomásokból kombináció, elvonás vagy más valamilyen úton is előállítani. Ez tényleg kétségtelen, - amennyiben emberi nyelven kifejezhető dologról van szó – de elkövették az első logikai hibát azzal, hogy a puszta lehetőséget mindjárt annak bizonyítékául tekintették, hogy minden emberi kifejezés tartalma szükségképpen kizárólag ezen az úton állt elő. Megfontolandó hipotézisként tegyük fel ugyanis például, hogy az ember lényegben spirituális lény, melynek a test csak eszköze, okozata, akkor természetes, hogy a spirituális lélek fogalma és a materiális ember jelensége egymástól leszármaztatható, illetve ok és okozati összefüggésbe hozható akkor is, ha a lélek fogalma közvetlen tudaton alapszik, és nem a testi érzékelésből származik. Ha tehát akárcsak pusztán függőben hagyjuk is azt a kérdést, hogy van-e spirituális lét, és ezzel kapcsolatban spirituális megismerés, máris nem tehető bizonyosnak, hogy minden emberi fogalom és képzet a testi érzékelésből származik, és ezzel a materialista felfogás elveszti a szilárd talajt a lába alól. Csak, mert kezdettől fogva észrevétlenül bebizonyítottnak tételezte fel a bebizonyítandót, látszik oly szilárd talajon állni!

Valójában azonban a spirituális tapasztalás jelenségei még azt a feltevést is tarthatatlanná teszik, amit ne lehetne a testi érzékelésre is visszavezetni. A misztikusok csodálatos egyöntetűséggel adnak hírt olyan észlelésekről, melyeket emberi nyelvvel nem lehet kifejezni és közölni, mert teljes lehetetlenség őket bármiféle testi érzékeléssel összefüggésbe, vonatkozásba hozni. Erre vonatkozólag az alábbi okokból is csak két lehetőség jöhet tekintetbe. Vagy igazat adunk a misztikusoknak, vagy tudatosan meg akarnak téveszteni. Csalódásról semmilyen formában itt nem lehet szó. Mert ha feltesszük, hogy a misztikus észlelések a testi érzékelés elemeiből, annak fény- és hangbenyomásaiból, térbeli alakzatokból és formákból tevődnek össze, akkor lehetetlen, hogy ezt észre ne lehessen venni. És az a meggyőződés alakulhatna ki, hogy teljesen más természetű (spirituális), a materiális álláspontból nem is létező elemekből álló benyomásokról van szó, melyeket a testi érzékeléssel tapasztalt fény, hang, térbeli stb. benyomásokkal vonatkozásba hozni, valamint kifejezni és közölni teljesen lehetetlen. Nem változtat ezen egy cseppet sem, ha feltennénk, hogy a misztikus őrült. Egy őrült is, ha úgy véli, hogy bizonyos benyomása van, akkor ebben a bizonyos benyomásban, legalább, mint benyomásban, tényleg és reálisan része van. Materiális álláspontból még az őrültségnél is csak korábbi reális érzéki benyomások új kombinációjáról lehet szó. Nem létező természetű dolgoknak megfelelő benyomások, amilyeneket soha sem szerezhetett, őrültségből kifolyólag sem támadhatnak, hisz hiányoznak az elemek hozzá. Ha valaki például négydimenziós tért észlelne, akkor kell, hogy az létezzék. Mert például mi, akik azt soha nem észleltük, nem bírjuk azt semmiféle erőlködéssel, furfanggal, zsenialitással vagy őrültséggel magunknak megjeleníteni. Csalódás előfordulhat olyképpen, hogy valaki észlelni vél négy- vagy háromdimenziós tért, midőn objektíve csak három- illetve kétdimenziós tért észlel. De ilyen csalódás létrejöttéhez szükséges, hogy az illető egyén egy korábbi reális tapasztalatból kifolyólag ismerje a négy-, illetve háromdimenziós tért, tehát az létezzék is. Minden természetű benyomás csakis egy azonos természetű, és valamikor reálisan, objektíve létrejött benyomás alapján keletkezhetik, akár csalódásról van szó, akár nem. De különben is, a misztikus élményekhez hasonlóan, a rendszeresen előforduló és rendkívüli természetű csalódások csakis súlyos természetű patologikus, beteges állapotból kifolyólag léphetnek fel. Hogy pedig a misztikus élmény természete az ilyen feltevéssel ellenkezik, és betegségből kifolyólag nem magyarázható, azt már az előzőkben is láttuk. Midőn tehát a misztikusok érzékfeletti spirituális létről és annak tapasztalásáról adnak hírt, akkor a dolog természetéből kifolyólag vagy létezik ilyen lét és tapasztalás, vagy hazudnak. Ez utóbbi esetben azonban fel kellene tételeznünk, hogy azok, akik általában az önfegyelem, az önzetlenség, a legtisztább erkölcs megvalósításának héroszai voltak, hazudtak, hogy az egymástól világrészek és évezredek által elválasztott misztikusok összebeszélés szerűen egyöntetűen hazudtak, holott erre még a körülményekkel összeférő okot sem lehet felhozni. Ezt lehetetlen feltenni.

Tarthatatlan tehát a materiális tudománynak az az álláspontja, hogy csakis testi érzékelés és tapasztalás létezik, mert

A; a misztika a maga egészében, mint törvényes és nem patologikus folyamatokon nyugvó jelenségkör ezt homlokegyenest megcáfolja,
B; ellentmond neki a misztikusoknak azon kijelentése, hogy érzékfelettit, testi érzékeléssel összefüggésbe nem hozhatót és ki nem fejezhetőt tapasztaltak, még akkor is, ha a misztikát patologikus folyamaton alapulónak, a misztikusokat őrülteknek tekintjük,
C; elegendő bizonyíték nélkül marad még akkor is, ha a misztikától teljesen eltekintünk; mert ha fel is tesszük, hogy az emberi nyelv minden kifejezése csak olyan fogalmat jelöl, mely a testi érzékeléssel összefüggésbe hozható, és esetleg abból le is vezethető, úgy ebből még nem következik szükségképpen, hogy valóban abból is keletkezett.

Vajon mi tehát az alapja annak, hogy a materiális tudomány dogmája mellett – mert ezek után a kérdéses tétel csak dogmának tekinthető – mégis oly vakbuzgón szállnak síkra?

Csak nagyon röviden kívánok erre felelni.
A modern tudományt megelőző korban az emberek derűre-borúra elhittek mindenfélét, ennél fogva nagyon sok helytelen nézet volt elterjedve, és a tudomány alig volt képes előre haladni. Midőn aztán át kezdtek térni a mai értelemben vett pozitív irányra, a tudományos kutatás mai módjára, melynek elve „semmit el nem fogadni, amiről bárki tapasztalattal - értve alatta, testi érzékeléssel tapasztalhatót - meg nem győződhetik”, ez igen nagy sikerekre és a tudomány gyors fellendülésére vezetett. Az eredményektől elkápráztatott emberek lelkében ez az elv mind mélyebb gyökeret vert és mind kizárólagosabb uralomra tett szert. Az idők folyamán ilyenformán észrevétlenül kialakult túlzás következtében az emberek a kérdéses elvet – mely kétségtelenül helyes addig, míg a materiális szféra valamely dolgáról van szó – mérvadónak állították fel minden előforduló esetre a nélkül, hogy megfontolták volna a helyességét. Hiszen a materiális lét mértéke nem lehet mértéke az immateriális létnek is! Ennek félreismerése magyarázza meg azt, hogy oly értelmetlenül ítélték meg a misztika tényeit és túlnyomóan teljesen vakoknak mutatkoztak irántuk. A materiális világfelfogás szitáján keresztül szitálták a misztika tényeit. Ezen, mint a folyadéknak a szitán, - mely csak szilárdat képes visszatartani – természetszerűleg keresztül kellett esnie mindannak, ami nem materiális. Tehát a spirituális tartalomnak is és csak a fizikai szférába eső keretei, az abnormális testi állapot jelenségei maradtak vissza a materiális vizsgálódás számára. Erre aztán kijelentették: Íme megvizsgáltuk a dolgot, de nem találtunk benne semmit, ami materiális nézetünkkel ellenkezne! Ma tudósaink általában csak akkor hajlandók valamit, mint például egy új fizikai, vegytani, földrajzi dologra vonatkozó állítást elfogadni, ha arról bizonyos anyagok, műszerek, berendezések, egy utazás, stb., szóval bizonyos előkészületek és áldozatok révén saját tapasztalattal is meggyőződhetnek. Természetesnek találják, hogy ilyenkor például valamilyen műszert kell előbb beszerezniük, vagy egy meglévő műszert megfelelő állapotba hozni, vagy egy hosszadalmas és fáradságos utazást tenni, ha például valami földrajzi dologról van szó, stb.

De hasonló magatartást kell tanúsítanunk a spirituális léttel szemben is. Ez is, mint ahogy számosan beszámoltak róla, közvetlenül tapasztalható, ha kielégítjük a megfelelő feltételeket

Az csak természetes, hogy miután itt nem materiális, hanem spirituális létről van szó, materiális műszer, stb. nem segíthet, hanem csak egy spirituális műszernek, a „léleknek” megfelelő állapotba való helyezése! A drótnélküli távíró állomás is csak akkor fogja fel és képes tudomásul venni az őt körülvevő elektromos hullámokat, ha megfelelő, illetve azonos, vagy közel azonos hullámhosszúságúra állítjuk be. És mi is csak akkor tapasztaljuk a körülöttünk lévő spirituális és isteni létet, ha reá koncentrálódunk, és vele harmonizáló élet által a lelket vele rokon rezgésekre képesítjük, illetve ha az isteni élettel rezonanciába helyezzük, mint ahogy ezt heroikus akaratmegfeszítéssel például a szentek, és misztikusok tették. /Az ő útjuk nem ezen elv keresztülvitelének egyetlen módja./ De hol van ettől a modern „pozitív” ember? Hány művész és tudós állna félre és segítene mást előre, ha az isteni, illetve világharmónia, az általános haladás és emberszeretet úgy követelné, feltéve, hogy ezzel egyúttal fel kellene áldoznia hiúságának bálványát, a tekintélyt, hírnevet és dicsőséget? Saját kedves énjét szem előtt tartó becsvágy, nagyravágyás, hiúság, anyagi és testi jólétének istápolása, az anyagi szféra objektumaira irányuló vágyak, szenvedélyek legyezgetése és kielégítése töltik el. Kutatása, gondolkodása anyagi jelenségekre és problémákra koncentrálódik. Csak természetes tehát, hogy ilyen körülmények között érzéketlennek és vaknak kell maradnia a spirituális léttel szemben, hiszen egészen másra van beállítva.

Tagadó álláspontja tehát alaptalan és szinte tragikomikus

Nem változtat ezen az sem, hogy nagyon sok tudós van ezen a tagadó állásponton épp úgy, mint ahogy akár százmillió vaknak például olyan állítása, hogy ők napot és fényt még nem észleltek, és ezek elképzelhetetlen bolondságok, nem dönthetné meg egyetlen egy látó tanúságát azok létéről még akkor sem, ha a vakok mind nagytudományú férfiak, a látó pedig csak egyszerű, de megfelelő állapotban lévő, látásra képes ember. Bámulatos különben, hogy a személyes tapasztalatot mindenek fölé helyező modern tudomány ez esetben mily kevéssé következetes önmagához, amennyiben hívei közül azok, akiknek misztikus élményben elismerten részük volt, mégis állást foglalnak azokkal szemben, akik tapasztalatból beszélnek. Olyan ez, mint mikor a vak magyarázza a látónak, hogy amit a látó lát, azt rosszul látja, és úgy véli, hogy ő, a vak, azt jobban látja!
A materiális világfelfogás, melynek a Haeckel-Ostwald féle energetikus monizmus már egyik említett formája, régen túlhaladt delelőjén. Az utolsó években a tudományos, filozófiai, szép- és egyéb irodalomban rohamosan szaporodtak azok a jelek, melyek a spirituális világfelfogás felé való haladásról tanúskodnak. A szkeptikus materializmus periódusa, amilyen a kereszténységet is megelőzte, múlóban van. A világháború meggyorsítja ezt, mert mint minden téren, úgy itt is megkönnyíti majd a megszokott nézetek elhagyását, ami mindig nehezen megy, mert az egyes, valamint az egész emberiség szellemi állapotának és nézeteinek épp úgy megvan a maga tehetetlensége, mint az anyagnak.

Az eddigi fejlődésből ítélve egy-két évtizedre becsülöm azt az időt, melynek elteltével majd a spirituális lét és tapasztalás, és ezzel a Teozófia sarkalatos tételei túlnyomóan elismert igazságok lesznek!

(Vége)

Az írás megjelent a Teozófia folyóirat 1918. 1-2-3-4. számában.

Artemisz Önismereti Műhely 

Tel: 0630/586-4959 vagy 0630/479-2392
Irodai telefon: 0652/953-649 munkanapokon 12.00-16.00 óra között.
E-mail: info@mindenamionismeret.hu