<< vissza az előző oldalra

A spirituális tapasztalás problémája V.

A keleti gondolkodás Indiában a keresztény misztikától eltérő keleti misztikát hozott létre, amit jógának szoktak nevezni.

Spitzer (Pásztor) Albert írása megjelent a Teozófia folyóirat 1918. 1-2-3-4. számában

A keleti és a nyugati misztika azért lényegében azonos: mindkettő a végső alapigazságnak, az abszolút szellemi létnek misztikus illetve spirituális megismerése, átélése

Patanjali (kb. 300-ban élt K. előtt) szerint:
„A gyakorlati jóga az anyagias mortifikatiója /az egyénből való kiölése, eltávolítása/ és az Isteninek tanulmányozása, valamint az irányában való odaadásban áll.”
Ez megegyezik a keresztény misztikusok útjával.

Vivekananda: Raya jóga című műve szerint:
„A jógi, aki a jóga útján jár, megismeri, hogy a szellemi életnek van egy magasabb, az észnek hozzáférhetetlen létállapota, és hogy ez a felsőbb állapot egy felsőbbrendű megismeréssel is jár. A jóga összes különböző fokozatainak az a célja, hogy bennünket rendszeres úton a tudatfeletti, vagy samadhi állapotba helyezzen. Amint az öntudatlan ténykedés a tudatos alatt áll, úgy létezik egy másik ténykedés, mely a tudatos fölött áll, és amelyet nem kísér önző érzés. Akkor eltűnik az ész érzete, a szellem vágytalanul, minden nyugtalanságtól mentesen, testetlenül és céltalanul /nem egy körülhatárolt énre vonatkozó önző céllal/ működik. Ekkor felragyog az Igazság teljes fényében, és mi megismerjük magunkat annak, - mert samadhi /állapot/ potenciálisan /mint kötött lehetőség/ mindegyikünkben benne van – ami valóban vagyunk: szabadnak, halhatatlannak, mindenhatónak, megszabadulva a végestől és ellentmondásaitól, a jó és rossztól, azonosnak Athmannal, a világlélekkel.”

Patanjali a következő három jóga fokozatról emlékezik meg

1. Az első fokozat „dharana, mely a gondolkodó képességnek egy tárgyhoz való rögzítése”.
Ez megfelel a koncentrációnak és szóbeli imának. Ezen a fokozaton a gondolkozó, a gondolkozás és a gondolkozás tárgya még három egymástól megkülönböztethető, különváltan szereplő tényező.
2. A második fokozat „dhyana, mely a megértés egységessége a tárggyal”.
Ennél a megismerés megszűnik önálló, különváltan megjelenő tényező lenni, és csak a megismerő és a tárgy maradnak vissza. A továbbiakban ez azt jelenti, hogy az intellektus az okoskodó gondolkodással eltűnik, és a megismerés az egyén, valamint a tárgy közötti közvetlen spirituális összeköttetés révén történik. Ennek a keresztény misztika középső fokozatai felelnek meg.
3. A harmadik fokozat a „samadhi” állapot elérése.
Ez az egyén, a megismerés és a tárgy összeolvadása, ami úgy történik, hogy az egyén eltávolít önmagából minden tökéletlenség és személyiség által alkotott korlátot, amely őt eddig úgy a saját, valamint minden létező alapját képező isteni princípiumtól elválasztotta. Ez által egyesül Atmannal, a világlélekkel, és ez úton minden létezővel, illetve annak abszolút lényegével egy egységet alkot. Ez megfelel a keresztény misztika legfelső fokával, a léleknek az Istenséggel való misztikus egybeforrásával.

Mohamedán misztika

A misztikának a mohamedán világban való jelenlétének illusztrálására közlöm a W. James által idézett All-Ghazzali önéletrajzát, aki egy a XI. században élt perzsa bölcsész és az iszlám egyik legnagyobb tudósa volt. A következő sorai sok tekintetben tanulságosak:

„A szufik /egy vallásos szekta/ módszere arra irányul, hogy a szívet mindentől elválassza, ami nem Isten, és egyedüli foglalkozásául az isteni lényeg szemlélését jelöli ki. Mivel az elmélet számomra könnyebben volt hozzáférhető, mint a gyakorlat, addig tanulmányoztam, míg mindent megtanultam, ami tanulás által és mások beszédéből megtanulható. Ekkor felismertem azonban, hogy módszerük tulajdonképpeni jellegzetessége nem tanulmányozásban, hanem egyedül lelkesedésben, eksztázisban és a lélek elváltozásában rejlik. Fontoljuk csak meg, hogy milyen különböző dolgok egyrészt egészséget és jóllakottságot definiálni tudni, az okaikat és feltételeiket is ismerni, másrészt pedig személyesen egészségesnek és jóllakottnak lenni. Egész hasonló a helyzet itt is. Más dolog az önmegtartóztatás lényegét leírni, és más dologszemélyesen ilyennek lenni, a lelket elválasztva a világtól. Mindent megtanultam, amire a hagyomány a szufizmusról megtaníthatott. De aminek még hiányával voltam, az sem tanulás, sem mások beszámolása révén nem volt elérhető, hanem egyedül eksztatikus lelkesedés és jámbor életmód által. Gondolkoztam a helyzetemről, és mindenütt megkötve találtam magamat. Kísértések, ahová tekintettem. Megvizsgáltam a tudományos munkálkodásomat, és úgy találtam, hogy isten előtt tisztátalan, mert megismertem most, hogy minden iparkodásom arra irányult, hogy a hírnevemet növeljem. Mikor aztán (6 hónapi habozás után) tudatára jutottam gyengeségemnek, teljesen feladtam saját akaratomat, és mindent Istenre helyeztem, mint egy nyomorult, kinek nincs más menedéke. Ő válaszolt, mint minden boldogtalannak, aki Őt hívja. Most már nem esett többé nehezemre a dicsőségemet, gazdagságomat és családomat feladni. Így elhagytam aztán Bagdadot, és vagyonomból csak a fenntartásomhoz legszükségesebbet tartva meg, a többit szétosztottam. Szíriába mentem, és körülbelül 2 évig tartózkodtam ott. Visszavonulva, magányosan éltem, és csak azzal foglalkoztam, hogy vágyaimat és szenvedélyeimet leküzdjem, a lelkemet megtisztítsam, jellememet tökéletesítsem, szívemet Istenről való elmélkedésre előkészítsem, és pedig mindenben azon utasításokat követve, amelyeket a szufik könyveiben olvastam. Ez az elvonultság csak növelte azt az óhajomat, hogy magányban éljek, a szívemet egészen megtisztítsam, és Isten szemlélésére előkészítsem magamat. De az idő változó eseményei, a családi körülmények, az önfenntartás szükségessége sok tekintetben megváltoztatták az első tervemet, és lehetetlenné tették a teljesen magányos életet. Néhány kivételes órától eltekintve még nem volt részem teljes elragadtatásban. De reméltem, hogy ezt az állapotot még elérem. Valahányszor valami félreterelt, igyekeztem újból visszafordulni. Így múlt el tíz év. A magányban ezután olyan kinyilatkoztatásaim voltak, amelyeket sem leírni, sem sejtetni nem vagyok képes. Csak annyit vagyok képes megmondani: teljes bizonyossággal felismertem, hogy a szufik Isten útjain járnak, és profetikus világosság által lesznek megvilágosítva. A szufi első feladata, szívét mindentől megtisztítani, ami nem Isten.”

„Egy további lépés a kontemplatív élethez: Forrószívből felemelkedő alázatos imádkozásban és a lelket teljesen betöltő, Istenre irányuló gondolkodásban áll. Valóságban ez csak kezdete a szufi életnek. A vége az Istenben való teljes elmerülés. Aki sohasem volt az elragadtatásnak ebben az állapotában, az a profétizmus valódi természetét csak névleg ismeri. Amint az ész az emberi lét egy fokozatát szemléli, amelyben az intellektuális szem kinyílik, és sokfélét megismer, ami az érzékeknek hozzáférhetetlen, úgy a prófétikus képességekkel megáldottnak sok olyan dolog lesz világossá, ami az ész számára hozzáférhetetlen. A prófétizmus fő jellegzetességei csak az elragadtatás alatt szemlélhetők azok által, akik szufi életet folytatnak. A próféta olyan tulajdonságokkal van felruházva, amelyek számodra idegenek, amelyeket tehát képtelen vagy megérteni. Hogyan ismerhetnéd igazi természetüket, mikor csak azt ismerjük, amit értünk? De az elragadtatás, amelyet a szufik életmódjával érhetünk el, egy közvetlen szemlélődés, olyan, mintha a tárgyakat a kézzel megérintenénk.”

A misztika ismertetésének kiegészítéséül még a következőket fűzöm a mondottakhoz. Az előbbiekben csak a legkirívóbb és legfontosabb jelenségek, és ezek is csak vázlatosan vannak ismertetve. Ezeken kívül létezik még számos más jellegzetes és fontos jelenség is, amelyekre azonban itt nem terjeszkedhetem ki. Az egyes jelenségek azon kívül nem jelentkeznek mindig szigorúan abban a csoportosulásban, ahogyan az egyes fokozatokba összefoglalva lettek, hanem a különböző emberi természeteknek és körülményeknek megfelelően nagyobb eltolódások is lehetségesek.

Indiai és európai misztikusok különbsége

Az indiai misztikus rendszeresebb, objektívebb, nyugodtabb, mint az európai, aki az előbbihez képest kevésbé rendszeres, szubjektívebb, személyesebb és szenvedélyesebb.

Az indiai a végső, általában személytelennek felfogott igazsághoz igyekszik felemelkedni összes meglévő lelki tulajdonságainak – egyenletes – tökéletesítése által. Az európai az igazság személyes formájára, mint személyes Istenhez törekszik, éspedig az iránta való szenvedélyes, lángoló szeretet kifejlesztése által, mely szenvedélyessége folytán már szellemi szerelem jellegével bír, és amelyet a keresztény misztikusok igen sokszor így is neveznek. Midőn ez a szeretet a kapcsolódás létrejövetele által kielégülésre talál, ez igen nagy gyönyör érzetét idézi fel. Viszont az Istennel való kapcsolódás gyakori megszakadása, sőt, hosszabb ideig való szünetelése, amit a keresztény misztikusok a „szárazság” idejének neveznek, igen nagy fájdalmakat és kínokat idéz elő. Ezeket a szélsőségeket a nyugodt temperamentumú indiai alig, vagy egyáltalában nem ismeri. Ő nyugodtan, lassan, de folytonosan és egyenletesen halad előre. A szeretet nála nem lesz annyira előtérbe tolva, hanem egy vonalban halad a többi lelki tényező kifejlesztésével.

(Folytatjuk)

Az írás megjelent a Teozófia folyóirat 1918. 1-2-3-4. számában.

Artemisz Önismereti Műhely

Tel: 0630/586-4959 vagy 0630/479-2392
Irodai telefon: 0652/953-649 munkanapokon 12.00-16.00 óra között.
E-mail: info@mindenamionismeret.hu