Pszichodráma: Moreno, egy modern misztikus

Pszichodráma: Jakob Levy Moreno egy modern misztikus Artemisz Önismereti Műhely Debrecen
  • Jacob Levy Moreno a pszichodráma „atyja”, megteremtője.
  • Róla szól Dr. Lisa Tomaschek-Habrina (pszichodramatista, coach) előadása.
  • Fordította: Kovács Edina
  • Moreno munkáját egységes „projektként” kell szemlélni, amelyben egyszerre jelenik meg vallásos hite egy teremtő univerzumban, terápiás igénye az öngyógyító erő aktivizálására, színházi elképzelése a világról, mint „rögtönző színpadról” és társadalmi reménye egy biztos, együttműködő hálózatokból épülő világról.
  • Ezt a projektet Moreno zsidó gyökerei táplálják, melyek a széfárd-haszid hagyományból erednek. E vallási eredet megértése nélkül nehéz Moreno munkáját teljes egészében érteni.
  • A „Találkozás a pillanattal. Jacob Levy Moreno színház- és terápiafogalma a zsidó hagyomány fényében” (Marburg: 2004.) című könyvemben részletesen bemutattam ezeket a zsidó gyökereket és kapcsolatukat Moreno elméleti és gyakorlati fogalmaival.
  • Ebben a beszámolóban még inkább a misztika nézőpontjaira szeretném helyezni a hangsúlyt, és arra a kérdésre, hogy nevezhető-e Moreno modern misztikusnak. Ezért felvázolom Moreno zsidó hátterét a századvégi Bécsben, és körüljárom annak kérdését, milyen kapcsolat volt a miszikus-kabbalisztikus fejtegetések és az ő alapfogalmai: a találkozás, cselekvés, kreativitás és spontaneitás, felelősség, a csoport eszméje és az Isten-Apa képe között.

A zsidó Moreno Bécsben

  • Kevés európai város története kapcsolódik olyan szorosan a zsidóság történelméhez, mint Bécsé. A bécsi zsidó közösség már a középkorban viszonylag nagynak volt mondható és két komoly kiűzetés ellenére a zsidók a későbbiekben is megtelepültek a Duna parti városban. A nácizmus általában véve, és a zsidó közösségre nézve különösen, drámai törést jelentett a város történelmi fejlődésében.1938 előtt egész Európát tekintve itt élt az egyik legnagyobb zsidó közösség. 1945 után egy kicsi, de aktív zsidó közösség állította helyre önmagát Bécsben; létszáma napjainkban 10 000 – 12 000 főnyi.
  • A zsidó közösség jobban növekedett, mint bármely másik európai nagyvárosban, míg az első világháború idejére elérte a 200 000 tagot.
  • A régen meghonosodott, asszimilálódott zsidók a tizenkilencedik században jóformán mindent megtettek beilleszkedésük érdekében, és zsidó származásuk gyakran nem volt több halvány emléknél. Ezért komoly nehézséget jelentett számukra, ha egy kalap alá vették őket az emigráns keleti zsidókkal. A nyugati zsidók viszonya a keleti zsidókhoz erősen ambivalens volt. Egyrészt ugyanazokat az előítéleteket hangoztatták róluk, mint az antiszemiták, elfogadhatóbbá téve ezzel saját helyzetüket, másrészt tenniük kellett valamit idegenből jött testvéreikért, mivel felismerték, hogy a keleti zsidókról alkotott negatív sztereotípiák rájuk is visszahatnak.
  • Keleti zsidó volt-e Moreno? Földrajzi szempontból nézve keletről jött, Bukarestből. Olyan családból származott, amelyben nem tagadták meg a zsidó hagyományokat, ahogyan számos asszimilálódott bécsi zsidó családban tették, ám azok csak a háttérbe húzódva léteztek.
  • A szefárd – keresztény háttér nem érzékelteti olyan erősen zsidó létformát, mint a haszid. Ezek megigézték Morenot, és tanaik közül sokat átvitt saját életébe. Nem utolsó sorban átvette a haszid zsidó-megjelenést, bokáig érő kabátban és figyelemre méltó szakállal járt az emberek között, ismeretlen prófétaként, hogy találkozzon velük és segítse őket. De önmagát „kalap nélküli embernek” nevezte, ami ellentétben állt a haszid-széfárd hagyománnyal, mivel ennek követői megkülönböztető jegyként viselték a kalapot. Másfelől az általa alapított kabbalisztikus csoport rámutatott, hogy tudatosan értelmezte zsidó gyökereit.
  • Moreno származásával kapcsolatos ambivalenciája összecseng azzal, ahogyan számos zsidó gondolkozott abban a korban. Egyrészt büszkeséggel töltötték el az övéinek hosszú időre visszanyúló hagyományai, másrészt úrrá akart lenni ezek felett.
  • Moreno beilleszkedett Bécsben, de nem maradéktalanul. Játéka a névtelenséggel, és különösen az az időszak, amit Vöslauban töltött, mint orvos, és mint „A Daimon” című magazin kiadója mutatnak rá, hogy nem akarta teljesen zsidónak vallani magát, inkább semleges státuszt akart elfoglalni. A korszak antiszemita folyamatai a névtelenség igényét erősítették.
  • Az USA-ban még jobban eltávolodott zsidó származásától.

Martin Buber nézete szerint Moreno a liberális középosztálybeli zsidó polgárság harmadik osztályába tartozott:

„A zsidóknak ebben az osztályában a vallás lényegi tartalma, a rítusok gyakorlata majdnem elveszett, anélkül, hogy megszakították volna azokat. Néhány rítust, például a zsidó ünnepnapokat megtartottak (…)”

Moreno és a miszticizmus

A miszticizmusról hozzávetőleg annyi definíció létezik, ahány szerző foglalkozott a témával. Legendás könyvében, „A zsidó miszticizmus”-ban Gershom Sholem a következőképpen idézi Rufus Jonest:

„A miszticizmus szót a vallás azon formájára akarom használni, amely az Istenhez fűződő közvetlen kapcsolaton alapul, Isten közvetlen és szinte megfogható jelenlétén. Ez a vallás legbensőbb, legmélyebb és legélőbb formája.”

Sholem idézi Aquinói Tamás meghatározását is, aki szerint a miszticizmus kísérlet arra, hogy az élet tapasztalatain át elnyerjük az isteni tudást. Sholem saját definíciója:

„Ez önmagunk alapvető megtapasztalása, amely az Istennel, vagy az ő metafizikai valóságával létrejött közvetlen kapcsolatból ered. E közvetlen kapcsolat lényege úgy írható le, hogy a miszticizmusról író szerzők a nagy rejtvényt ugyanúgy igyekeztek feltárni, ahogyan maguk a misztikusok.”

  • A személyes tapasztalat hangsúlyozása, az istenség személyes megtapasztalása lényegi jegyei Moreno Teológiájának éppúgy, mint a miszticizmusnak. A miszticizmus színtere lényegében a lélek.
  • A miszticizmus Sholem után olyan irányban fejlődik, hogy az új hatások nem szétfeszítik a régi vallások kereteit, hanem egyben tartják. A nagy misztikusok mind a nagy vallások fiai.
  • A zsidó, a keresztény és a görög miszticizmus nagyon hasonlóak konkrét történelmi megjelenésükben, de vannak közöttük különbségek. A keresztény miszticizmus Jézus alakjához kapcsolódik, mint megváltóhoz és közvetítőhöz Isten és az emberiség között. A miszticizmus megismétli önmagát mindenki életmódjában.
  • Ez a felfogás idegen a zsidó misztikától. Elgondolásaik a judaizmus jellegzetes értékeiből fakadnak és az isteni egység kérdéséből, valamint ennek a Tórába foglalt értelmezéséből. A Tóra gyakran szól a teremtésről, jelenésről és megváltásról, és ezeket a terminusokat Moreno is átvette saját vallása, színháza és találkozás-terápiája számára. A jelenés a misztikus számára nem csak egyszeri, történelmi esemény, hanem a szív mélyéből fakadó forrás, az egyszeritől a folytonosan ismétlődőig.
  • Ezeket az új forrásokat a misztikus igyekszik összekapcsolni a régiekkel. Ilyen módon ad a misztikus új értelmet a Biblia kanonikus szövegeinek. Így a misztikusok gyakran beszélnek a magasabb természet megvilágosodásáról, amikor szándékosan vagy öntudatlanul átlépnek a korlátaikon és a mindenség hangja elmondja nekik a szavak mögött rejlő valódi jelentést.

Moreno vöslaueri tapasztalatát gyakran említik, mint misztikus epizódot, a megvilágosodás megtapasztalását. A Vöslauban leírt szavakat „Az Apa testamentuma” címmel adta ki, névtelenül, 1922-ben. Így ír róla:

„Egy tökéletes sugallat hangulatában besiettem a házba, amelyben laktam. Ez egy ház volt a Május Völgy közepén, egy kis városban, közel Bécshez. Az egyetlen dolog, amit hallottam, egy hang volt, szavak, szavak, szavak, keresztül-kasul jártak a fejemben. Nem volt türelmem leülni és leírni őket, így megragadtam egy piros ceruzát, azután bementem a ház legfelső szobájába, közel a toronyhoz és kezdtem felírni a szavakat a falakra, minden szót, amit hallottam, ahogyan hangosan szóltak hozzám:

Én vagyok az Apa.
Én vagyok az Apja Fiamnak.
Én vagyok az Apja Anyámnak és Apámnak.
Én vagyok az Apja Nagyapámnak és az Ükapámnak.
Én vagyok az Apja Fivéremnek és Nővéremnek.
Én vagyok az Apja Unokámnak és Ükunokámnak.

Ezt hallottam. „Én”-t hallottam, nem „Ő”-t vagy „Te”-t, hanem „Én”-t. Ebben mély jelentés rejlik. Az „Ő” helytelen lett volna; a felelősséget áttolta volna a kozmikus Istenre. A „Te” helytelen lett volna, a felelősséget Krisztusra hárította volna. „Én” volt. Az én felelősségem.
És írtam és írtam és írtam azon a reggelen, amíg csak kimerülten a padlóra nem zuhantam. Hetekig és hónapokig senki sem tudott a szavakról, amelyeket a falra írtam. És nem a saját szavaimként gondoltam rájuk. Úgy éreztem, hogy átjártak engem, és ahogyan átjártak engem, ugyanúgy átjárhatnak minden embert, talán kisebb-nagyobb módosítással. De elvileg azokat a szavakat és azt a tapasztalatot megoszthatom mindenkivel.”

Néhány évvel korábban, 1907. és 1910. között egy kis csoportot alapított kabbalistákból, „A Találkozás vallása” néven. Moreno ezt írja:

„E korszak legjellemzőbb vonása az ismeretlenség volt, kitartottam amellett, hogy ez legyen tanulmányunk alapja, amelynek fenn kell maradnia a csendben, amin osztoztam társaimmal, akikkel a „Találkozás Vallását” alapítottuk. Addig semmit sem írtunk le, és nem terveztük el, hogyan hozzuk a világ tudomására, hogy létezünk. (…) Mindnyájunknak szakálla volt, soha nem álltunk, sétáltunk, sétáltunk, sétáltunk, megállítottunk mindenkit, akivel találkoztunk útközben, kezet fogtunk és beszéltünk hozzájuk. Mindnyájan szegények voltunk, de megosztottuk, amink volt, a szegénységünket. (…) Mindezt magában foglalta a befejezésig, végig az első világháború ideje alatt.”

  • Ebben a barátaival közösen létrehozott vallásban új utat próbált találni Istenhez, Istent az egyes emberek között levő viszonyban élő tapasztalattá tenni.
  • A legrégebbi misztikus könyvek egyikében, a Sefer Jezirában Isten úgy tűnik fel, mint a világegyetem középpontja, ugyanakkor annak legkisebb szegletébe is kisugárzik.
  • Valami hasonlót olvashatunk Morenonál is. Ő is a világegyetem középpontjába helyezi Istent, a középpontba, ahol a teremtő szikra felszabadít egy leírhatatlan kreativitást, ami visszatér a világegyetem minden pontjáról és ami megteremti a kapcsolatok multidimenzionális hálózatát. Így Isten önmagához tér vissza, cselekedetein keresztül.

Moreno és a névtelenség

  • A névtelenség a zsidó misztika jellegzetes vonása volt. A kabbalisztikus művek írói megpróbálták elrejteni a nevüket a címben, vagy szinonimát alkottak rá, vagy más, hasonló módszert alkalmaztak. Ebben a szellemben Moreno is név nélkül adta közre első munkáját, a „Meghívás egy találkozásra” címmel, 1914-ben. Későbbi könyvét, „Az apa végrendeletét”, ami angolul „Az apa szavai” címen jelent meg, szintén név nélkül jelentette meg. Ezt írta:

„A névtelenség elvi kérdés volt, mert úgy éreztem, a borítón fel kellene tüntetnem a világ minden emberének nevét, és azokét, akik már eltávoztak és azokét, akik még születni fognak. Elvi kérdés volt, mert ezek nem az én szavaim voltak és így nem is az én könyvem volt.”

  • A névtelenség a teljes isteni jelenlét jegye, a lemondás a névről ennek logikus következménye.
  • Életrajzában Moreno életét anonimitásban kezdi, miszerint egy hajón született meg.

„Senki sem tudta, milyen nemzetiségű a hajó. Görög volt, török, román vagy spanyol? A hajó ismeretlen nemzetisége az én nemzetiségem ismeretlenségéhez vezetett.”

  • Moreno azt mondja, hogy kezdetben azzal, hogy lemondott a nevéről, Istenhez hasonlóvá akart válni.

„Azt gondolom, a név-nélküliségemmel meg akartam kapni Isten előjogait.”

  • Moreno gyakran megváltoztatta a nevét. Először Jacques Levy-ről Jakob Levy-re, később Jakob Moreno Levy néven, vagy név nélkül publikált, és végül, az USA-ban vette fel azt, amelyet mindannyian jól ismerünk: a Jacob Levy Moreno nevet.

Moreno és kísérleti teológiája: Moreno Isten-képe

Moreno Isten-képét, ahogy az eddigiekben olvashattuk, erősen inspirálták misztikus, széfárd-haszid gyökerei. Az isteni kapcsolódás minden élőben jelen van.

Az isteni teremtő szikrázás filozófiájának több elemében is jelen van: felelősség, cselekvés, kreativitás és spontaenitás, találkozás és csoport.

Három, Istenről folytatott párbeszédében: „Isten, a Teremtő”, „Isten, a Szerető” és „Isten, a Tudós”, Moreno találkozásra hív minden embert. Moreno ezt kérdezi magától:

„Ki az az én? (…) semmi vagyok vagy Isten vagyok.”

A héber Isten szerint, ami rajtunk kívül áll, rejtély; a keresztyén vallás Jézus alakjával ezt a titokzatos, láthatatlan, távolságtartó Istent személyessé, a szeretet Istenévé tette; ez volt Moreno feltételezése az Én-Istennel kapcsolatban. Egy új párbeszéd Istennel, amely átjárja magát az „Én”-t, engem, téged, mindenkit. Moreno ezt mondta:

„Mindannyiunkat összeköt a felelősség minden dolog iránt, és ez nem korlátozott, részleges felelősség. A felelősség mindannyiunkat automatikusan a világ teremőivé is tesz. (…) Most már képes vagyok kapcsolódni a világhoz, a maga teljességében. (…) Mindnyájan istenek lehetünk – az Én-Isten.”

„Azután, hogy Isten fia leszállt a mennyből és megmentette a világot, nem volt semmi több, semmi más nagy kihívás, mint Istenné lenni, magává az Atyává.”

„Hogyan lehet Istent megtestesíteni, hogyan lehet Istent kézzelfoghatóvá és valóssá tenni, ez volt a kérdés számomra, és ma is ez.”

„Az életem során megpróbáltam ezt a gondolatot a cselekvés fogalmában leírni.”

Modern misztikus-e Moreno?

Úgy vélem, nevezhetjük Morenot modern misztikusnak, mivel átvette a Kabbalában megszövegezett felfedezést a cselekvésben rejlő isteni hatásról, ahol leírták az isteni kisugárzást, az istenséget minden élőben, ezt emelte át a huszadik, és napjainkra a huszonegyedik századra.

  • Mind a Találkozások Vallása című művében, mind expresszionista publikációiban merített vallásos és kozmikus elképzelésekből, amelyek közül kivált a művészet és az élet összekapcsolódása, és rögtönző-színház kísérleteiben, végül terápiás gyakorlatában sikerült kifejeznie Isten-képét szavakban és tettekben.
  • Az isteni természettel való közvetlen kapcsolat gondolata, a Minden-Egy, a végső értelem és különösen az, hogy a találkozás pillanatában az egyén minden egyedisége megjelenik – ezek Moreno hagyatékai, amelyek nem utolsósorban a pszichodráma színpadán fejlődtek ki, és amelyek egy modern misztikusnak tulajdoníthatóak.
  • Voltak a pszichodráma gyakorlatának olyan szakaszai, amikor Moreno vallási gyökerei nemigen voltak ismertek, sőt, szinte tagadták azokat, mivel a vallási vagy a spirituális kérdések csak nagyon korlátozottan kaptak helyet a terápia látókörében. De napjainkban tapasztalható egyfajta visszatérés Moreno értékelméleti szemléletéhez, vagy pontosabban e dimenziók helyreállítása.
  • Moreno egyike a keveseknek, aki teret adott Istennek a terápiában, a kreativitás, a spontaneitás, a felelősség, a cselekvés, a találkozás alakjában, és magában a csoport szellemében.
  • Ahogyan a misztikusok, ő is megpróbálta az egyén alapvető Isten-élményeit az élet és a közös tapasztalatok szintjére átvinni.
  • Ahogyan a misztikusok, ő is igyekezett felfedezni a kapcsolatot az isteni élet, a Teremtés és az emberi lét világa között, eljutva az élet alapvető elvéig, az eredendő életerőig.
  • Ahogyan a misztikusok, kezdetben ő is a névtelenségnek szentelte magát, ami a teljes isteni jelenlét jegye, a lényegre összpontosítva, hogy szabaddá tegye magát a Találkozás pillanatára.
  • Ahogyan a misztikusok, ő is a kozmikus megtestesülését kereste a világegyetem emberében, az emberben, akinek megadatott, hogy társ legyen a felelősségben, a teremtésben, a működtetésben és az alkotásban, az Itt és Most teremtője.

Mit jelent mindez ma számunkra?

Moreno azt mondta:

„Az emberiség egyik legnagyobb dilemmája a magasabb kozmikus létben való hit elvesztése.”

„A munkám a bukott Istenek pszichoterápiája. Mindannyian bukott Istenek vagyunk.”

Nietzsche kijelentése: „Isten halott” alapot szolgáltatott Morenonak, hogy megvilágítsa saját Istennel kapcsolatos elgondolásait. Moreno megállapította, hogy a nyugati világ teljesen elvesztette a kapcsolatot a kozmikus tapasztalttal, és a biztonságot adó értékrendszerek hanyatlása miatt az ember egyre inkább idegennek érzi magát a világban.

Moreno a találkozás kozmo-dinamikai alapelvével és a „most” filozófiájával alternatívát kínál az elvesztett hitre és a hozzá kapcsolódó nihilizmusra.

Aki átadja magát Istennek, átadja magát önmagának. Aki igent mond az Én-Istenre, igent mond önmagára és az életre. Végezetül Moreno ezt mondja:

„A pszichodráma válasza az „Isten halott” feltevésre így szól: nagyon könnyen éltre kelthetjük őt. Jézus Krisztus példáját követve új életet adhatunk Istennek. (…) Egyetlen Isten helyett emberek millióit látjuk, akik Isten megtestesülései. (…) Isten képe körvonalazódik minden emberi teremtményben – az epilepsziásban, a skizofrénben, a prostituáltban, a szegényben és az elnyomottban. Az ihlet pillanatában mindnyájan felmehetnek a színpadra és kifejezhetik az univerzumról saját verziójukat.
Isten nem halott. A pszichodrámában él.”