Családi alapmintáink

  • Rácsodálkoztál már arra, hogy mennyire hasonlóan reagálsz bizonyos helyzetekben, mint szüleid? Megfogadtad, hogy „csakazértis” másképp csinálod, s néha rádöbbensz, hogy ez nem sikerült?
  • Az önismereti munkában ezért mindig elsődleges a származási család „feltérképezése”.
    Ehhez adhatnak segítséget különböző módszerek. Pl. pszichodramatikus családállítás, szociális atom, Hellinger-féle családállítás, egyéni terápiás eszközök.

A fa, mint önmagam szimbóluma

Rajzolj egy üres lapra egy fát! Utána vedd szemügyre, s érdekes dolgokra láthatsz rá! Önmagunkat elképzelhetjük egy fa szimbólumaként, ahol a gyökerek a szülők, és azok felmenői, a lombkorona az életünk, és a termés rajta az utódok.

Beteg, elszáradt gyökérrel nehéz kifejlődni, termést hozni! (Fa-rajz önismereti teszt)

Hol a helyem az életben? Hol vannak, és milyen állapotban a gyökereim?

  • Családunkkal, a pszichológiai családfánkkal való foglalkozás mindannyiunknak fontos, ha meg akarjuk találni a helyünket az életünkben. Hiszen pszichológiai értelemben a „gyökereinken” keresztül szívjuk magunkba azokat az öntudatlanul, háttérben futó programjainkat, melyek befolyásolják az érzéseinket, gondolatainkat, motivációinkat, döntéseinket, kapcsolatainkat.
  • Tehát, nincs olyan élethelyzet, ahol ne lenne ránk hatással, amit „otthonról hoztunk”! Az önismereti út fontos állomása, amikor elkezdjük észrevenni a hasonlóságokat saját működéseink és a szüleinké között.

Anya és intimitás

  • Az anyától „kapjuk” az érzelmi viszonyulás módját, az intimitás teremtő képességet. Tehát kapcsolataink érzelmi minőségét határozza meg, hogy milyen intimitásra „tanított” bennünket az anyukánk. Ha ez kellően meleg és biztonságos volt, akkor bizalmasak vagyunk a világ és embertársaink felé. Ha az anya is sérült volt ezen a területen, bizalmatlanságát én is hordozom.
  • DE! Az életünk arról szól, miben tudjuk szüleink mintáit meghaladni! Felnőttként erre ráláthatunk, és tudatos önismereti munkával változtathatunk ezen! E munkálkodásunk eredménye személyes kapcsolatrendszerünk „melegségében” mindenkor lemérhető.

Apa és önbizalom

  • Az apánkkal való kapcsolatunk határozza meg az önbizalmunk és önértékelésünk minőségét. Ha az apától bátorítást, támogatást és dicséretet kaptunk, az jó alap arra, hogy stabil önbizalomra tegyünk szert. Ha ez már az apánál is hiányzott, jó eséllyel nekem is gondom lesz az önértékelésemmel, önérvényesítésemmel.
  • Ennek hatása a külvilág felé karakter adottságomnál fogva megnyilvánulhat „bocs, hogy élek”-viselkedésben, vagy az ellentétében is, s lehetek túlságosan nyomuló, agresszív és leuraló a környezetemmel. Mindkét viselkedés önbizalomhiányra utal! Ahol szorongunk és eszköztelennek éljük meg magunkat, ott leszünk agresszívek. Ezért minden agresszív megnyilvánulás mögött szorongást feltételezhetünk!
  • Ahol pszichés fejlődésbeli „elakadásaink”, problémáink vannak, ott kétféle tünetben jelenhetnek meg a problémáink! Alul vagy túlfejlett formában. Miként a fizikai test zavarainál is az alul vagy a túlműködés okoz betegséget!

Nincs ideális gyerekkor, nincs hiányok nélküli felnőtt a mai társadalomban!

  • Ha felismertem ezeket az összefüggéseket, az egyben felszólítás is az életemtől arra, hogy változtassak ott, ahol nincsenek rendben a dolgaim. Meghaladhatom, megfejlődhetem azt az alapot, amit a szüleim a legjobb tudásuk által számomra biztosítottak. Megadták azt, amire képesek voltak!
  • Ne feledjük! Nincs jó anya vagy apa! A pszichológia a „kellően jó” fogalmat használja! Számomra, az igényeimnek megfelelően mennyire volt jó a szülőm? S ami nekem jó vagy szükséges, az mások számára hátráltató vagy akár idegesítő is lehet. Tehát, ahogy nincs az iskolában egyen-diák, úgy nincs egy sablon a szülőre sem!
  • Az élet tapasztalata azt mutatja, szüleink sosem teljesen jó, vagy ideális szülők számunkra. A sorspedagógia része, hogy megéljük gyermekkorunkban a hiányainkat, melynek hatásával későbbi életkorban szembesülve, fejlődésre vagyunk ösztönözve.

Önismeret = származási családismeret + elfogadás + meghaladás

  • Ha felnőttként még mindig a gyerekkorban meg nem kapott, kielégítetlen impulzusaimat, szeretet és elismerésvágyamat akarom másoktól „behajtani”, nem léptem előre egy tapodtat sem az önismereti úton!
  • Azért nem vagyok felelős, hogy mit kaptam, vagy nem kaptam a szüleimtől, de azért már igen, hogy felnőttként még mindig a „sebeimet nyalogatom”, sajnálom magam, s hiányaim miatt haragszom a világra!
  • Tudomásul kell venni, hogy kaptam, amit adni tudtak, s ha hiányaim vannak, ÖNMAGAMNAK megadhatom! Ez egy felelősségteljes kulcsszó! Megint önmagunknál lyukadtunk ki… Saját boldogulásomért, minőségi és harmonikus életemért ÉN vagyok az, aki a legtöbbet teheti! Nem a párom, a gyerekem, a barátaim, munkatársaim…
  • Ha ezt rájuk terhelem, tényleg teher leszek számukra, miként számunkra is terhet jelentenek, akik saját boldogulásukat tőlünk várják!

„Segíts magadon, Isten is megsegít!”… –Ide illő, jó gondolat ez!

De, hogyan tehetem mindezt?

  • Jól bánva magammal, jó viszonyt ápolva, szeretve azt, aki vagyok! Az önszeretet arról is szól, hogy elfogadom azt, amilyen vagyok, szerethető képességeimet a hibáimmal, problémáimmal együtt. Ez a jó kiinduló alap arra, hogy később az önismeretem mélyülésével változtassak azon, amin úgy gondolom, érzem, tapasztalom, hogy van még fejlődnivalóm.
  • S ha kellően szeretem magam, nem okoz problémát, hogy elhiggyem egy kapcsolatban, hogy szerethető vagyok! Ha nem szeretem magam, a csillagos eget lehozhatja számomra a társam, akkor is lesznek bennem kételyek, hogy valóban szeret-e. S bizonytalanságom féltékeny jelenetekben nyilvánítomhatom ki.
  • Ha jól bánok magammal, akkor odafigyelek arra, hogy életemnek része legyen olyan tevékenység, hobbi is, amiben örömömet lelem, hiszen az segít töltődni! Fontos ez az egyensúly, különben előbb-utóbb kimerülünk, kiégünk. Ha önmagammal harmóniában vagyok, ez jelenik meg a családomban, külvilágomban is!

Sose feledjem: Saját világom középpontja ÉN vagyok!

  • Ha jól érzem magam a bőrömben, ezt sugárzom kifelé. Ezzel segítve másokat is, hogy jól érezzék magukat, vagy, ha szükséges, enyhítem vele a problémákat.
  • Az együtt töltött idő minősége fontos, nem a mennyisége!
  • A kisgyermeknek nem egy fáradt, frusztrált, érdektelen és türelmetlen anya és apa kell, aki vele van reggeltől estig, hanem olyan együttlétre vágyik a szülőkkel, ami őt tölti, inspirálja, biztonságot és odafigyelést kap tőlük. S lehet, hogy csak másfél órán keresztül…

Oláhné Mednyánszki Krisztina

pszichodráma vezető

család- és párterapeuta

okleveles asztrológus

Artemisz Önismereti Műhely