Pszichológia és emberkép

Pszichológia és emberkép Artemisz Önismereti Műhely Debrecen

A létezésünk alapvetően élmény jellegű. Az ember egységes, négyes léttagozatú lény, hiszen van fizikai teste, életjelenségei, vágyai – ösztönei, és mentális működése.

Ez így volt akkor is, amikor még nem tartott ott a tudományos megismerés, hogy az egyes léttagozatokat analizálva részekre szedje, feltérképezze.

Tudományos modellek nélkül is minden egyénnek volt és van „VAGYOK” alapélménye.

Ez a négyes léttagozat, melyet nevezzünk az egyén fizikai, éteri, asztrális és mentális testeinek is, csak az emberre jellemző sajátosság

A korai vallásokban ebben a négyességben gondolkodtak, mely leegyszerűsödött a test-lélek-szellem hármasságává. Ezzel a hármas besorolással a mai napig találkozhatunk, de a hozzá kapcsolódó fogalmakat a különböző emberek másként értelmezik. Később tovább egyszerűsítve a szellemet „beolvasztották” a lélekbe, s ma már inkább test-lélek kettősségéről beszélünk, e duális felfogással találkozunk.

Popper Péter  beszélt arról, hogy ősi árja felfogás szerint 4-5000 évvel ezelőtt úgy gondolkodtak, hogy az embernek két lelke van:

BO: a fogamzáskor kerül az emberbe, az anyagot, testet mozgatja, azt élettel tölti meg. Az anyagi léthez kötötten létezik.
HUN: Szellemi jellegű, a születéskor kerül az emberbe.

Ez a kettősség nagyon hasonlatos mai korra leegyszerűsödött test és lélek megközelítéshez

  • Úgy tűnik az emberi létformával együtt született az egyénben munkáló transzcendens vágy, a félelemmel vegyes tisztelet egy tőle hatalmasabb erővel szemben. A vallás- religio (latin) – történelme az emberiség történelme. Nem más, mint az emberek viszonya Istenhez, a megfoghatatlan teremtő, fenntartó és pusztító erőhöz. Az emberi természet erejét meghaladó ismeretlen tisztelete átszőtte minden nép történelmét.
  • Freud   szerint a hitet az ember a szorongásaiból fakadóan hozta létre. Hiszen a természet nem foglalkozik az egyénnel (mi van, vagy lesz vele…), csak a faj sorsa a lényeges. Ebben a mélységes magányban megélt szorongásában feldereng belül egy emlék, amikor megélte az életében, hogy volt nála hatalmasabb. Függésben élt, de biztonságban is! Ez az emlék nem más, mint a gyerekkor.
  • Ezt a megélt emlékanyagot az ember kivetíti a természetre. A világot szellemi háttérbe öltözteti, animálja. Ezzel elviselhetőbbé teszi az életet, hiszen lehet kommunikációt, emberibb viszonyt kialakítani a magasabb rendű hatalommal, hatalmakkal.
Részlet a Térélmény kultúrtörténete és pszichopatológiája című Kállai – Karádi – Tétényi könyvből:

„Amikor az istenek még a földön éltek, az ember lelke bokrokban, fákban, állatokban lakó szellem formájában nyilatkozott meg. A térélmény a helyváltoztatáshoz, az embert körülvevő tárgyak kitapintásához, felderítéséhez, a konkrét tapasztalatokhoz volt kötve. A térre vonatkozó érzések misztikus elképzelések, vallásos hiedelmek alkotórészei voltak csupán. A hely, az embert körülvevő tér- egy a személyes tapasztalatok alapján kiemelt, „illetett” terület –a félelem, vagy a biztonság globális érzésével átitatva vált érzékelhetővé. A történelmi kor kezdetén az ember életét- a közvetlen tapasztalás elől elzárt másvilág hírnökeiként- szellemek, istenek népesítették be. Az archaikus ember mellé bolyongásai közben, ismerős és ismeretlen útjain- istenek szegődtek, megjelenésükkel bátorították őt, megerősítették abban, hogy helyes úton jár. Máskor pedig félelmet, rettegést keltő tárgyak térítették le választott útjáról. Érzések, félelmek tárgyiasult kifejezését tette lehetővé az egy-egy istennel, szellemmel, démonnal kapcsolatos viszony átélése. Később az istenek felköltöztek az Olümposzra, és a lélek-isten is egyre távolabbi terekbe távozott. Az isten adománya, a lélek a földre küldött ajándékként jelent meg, s különböző vallási ceremóniák közvetítésével állapodott meg egy időre az ember testében.”

Nem volt olyan kultúra, melynek ne lett volna transzcendens dimenziója

  • A történelem bizonyítja, hogy amelyik nép elveszíti, feladja a hitét, az 2-3 generáció alatt elzüllik, önállóságát, identitását elveszti. Minden kultúra létrehozta a maga vallását. A vallásokban a közvetítő szerepét a papok töltötték be, s az ő feladatuk volt a lélek dolgaival is foglalkozni. Az archaikus ember sokkal többet tudott a lélek természetéről (lásd a védák, buddhizmus), mint a mai „okos” ember.
  • A tudományos-technikai forradalom következtében az emberi valóság is az anyagra (testre) egyszerűsödött le, s az azzal való foglalkozás az orvos hatáskörébe került, aki ugyanolyan mechanikusan kezdte kezelni a lelket, mint a testet. A pszichológia szükségszerűen akkor jelent meg, amikor a racionalitás túlburjánzott, s az érzelmi elidegenedés következtében egyre inkább patologizált- betegség tüneteket, kóros működést mutatott a lélek.
  • Ha megnézzük időrendben azokat a rendszereket, melyek kapcsolódnak, s foglalkoznak az ember pszichés valóságával, akkor látjuk, hogy a sámánizmus kb. 25000 éves, a jóga rendszere 6000 éves. A buddhista emberkép 2500 éves hagyományi mellett a mi kultúránkra jellemző kereszténység 2000 éves, s az iszlám 1400 éves. Ilyen távlatok mellett a pszichológia a maga 120 évével még igencsak gyermekkorú.
  • Bár van „tudományunk” hozzá, mégsem tudunk ma többet a lélekről, mint az ősidőkben. Élményeink mellett elméleteink vannak, de tudásunk nincs! A sok modell – Popper Péter szerint-, a nem tudás legbiztosabb jele! A pszichológia csak részfunkciókat (gondolkodás, emlékezet, indulatok, félelmek stb.) ismert meg, ezeket fűzi össze személyiséggé.
  • A pszichológiai rendszerek az embert a függőségeinek megfelelően sorolják be egy rendszerbe, modellekbe, ezeken keresztül törekszik tudatos megértésére. Ezen ismeretek birtokában hogyan lehet hatni rá, nevelni, akár manipulálni is (lsd. reklám pszichológia). A hagyományos terápiák azt célozzák meg, hogy hogyan lehet az egyént hozzá igazítani az őt körülvevő világhoz úgy, hogy jól tudjon működni, funkcionálni az adott társadalmi keretek között.
  • A buddhista emberkép is az egyén függőségeiből indul ki, de másra használja ezt a tudást, mégpedig arra, hogyan lehet kiutat találni a függőségek hálójából, beérkezve a tiszta tudatosság állapotába. Ahogyan a tradicionális szellemi utak, úgy a XX. századi pszichológia –bár más irányból közelítette meg- a tudattalan törekvések és a tudatos élet diszharmóniájában ismerte fel a lelki eredetű bajok forrását.
  • Az egyéni igények következtében a pszichológia is fejlődik, alakul, s egyre több olyan „hajtása” alakul ki, amely a személyes élményeken túlmutató transzperszonális rétegekkel foglalkozik.

Nézzük a pszichológiai irányzatokat időrendben!

Az első négy kategóriát a pszichológia klasszikus irányzataiként tartjuk számon.

Mélylélektan

kb. 1900-1940 között

pszichoanalízis: Freud (1900 – Álomfejtés c. könyve)

analitikus pszichológia: C. G. Jung

individuál pszichológia: Adler

  • Különféle mélylélektani irányzatok aszerint, hogy az emberi pszichikum belső természetét milyennek látják, különböző az emberképet és személyiségmodellt hoztak létre. A felvilágosodás eszmerendszerét felülírva revidiálják a lélek fogalmát.
  • Közös jellemzőik, hogy a hétköznapi ember problémái esetén a múltban „keresgélnek”, a szülő-gyermek-testvér vonalon, s az elfojtott élményanyag tudatosítására törekszenek. A problémás emberből egészségest akarnak „formálni”. Európában terjedt el inkább.

Behaviorizmus

  • Viselkedéstan, viselkedés terápia. 1930-tól terjedt el Amerikában, J. Watson, Skinner, Pavlov neveihez kapcsolható. Jellemzője, hogy a múlttal nem, csak a tanult dolgokkal foglalkozik. Úgy gondolja, psziché nincs, a viselkedést ingerekkel szabadon alakíthatjuk, hiszen a cselekedeteink 90%-a szülők által kondicionált, programozott. A hibás programokat akarja kioltani, leépíteni.
  • Objektív külső, viselkedés-megfigyelésen alapul, felváltva a korábban jelen levő introspekciót (saját viselkedés megfigyelése). Ezek a legrövidebb terápiás formák, jól strukturált gyakorlatokkal dolgoznak. Amit nem vesznek figyelembe, hogy a megküzdési erők egyénenként mások és mások. Azonos trauma mellett különböző a sérülés foka az egyéneknél.

Kognitív pszichológia és pszichoterápia

  • 1950-1970 Beck, Ellis nevéhez fűződik. Bihaviorizmusra adott válaszként, annak kiegészítéseként jött létre.
  • Az egyént a környezetével folyamatos dinamikus kapcsolatban levő személyként fogja fel, aki a kapott információt felveszi, átdolgozza, s reagál rá. Tehát a kapott inger és arra adott válasz között mi történik, ennek a megértésére, megértetésére törekszik. Az informatikai forradalommal egy időben alakult ki. Tudati működésről beszél, a gondolkodásra teszi a legnagyobb hangsúlyt, s ezt modellekben, sémákban fejezi ki. Az egyén gondolkodását alakítja át, a negatív hiedelmeket tudatosítja, átdolgozza. A pozitív gondolkodás, az agykontroll technikák is ezt a fajta megközelítést alkalmazzák. Ma leginkább ezt az irányzatot használják a klasszikus terápiák közül.

Humanisztikus pszichológia és személyiségközpontú pszichoterápia

  • 1960-as években jött létre az USA-ban, jeles képviselői Rogers és Maslow. Pszichológiai megközelítésük alapja, hogy a fejlett nyugati polgár a lelki fejlődés csúcsa. Egyformán fontos a lelki jólét, a szakmai kiteljesedés és családi kapcsolatok együttese. Béke és harmónia önmagunkban és a környezetünkkel, a lelki kiteljesedés lehetősége, az öröm, kreativitás megélése. Rogers feltételezi, hogy az ember alapvetően jó, megvan benne a képesség, hogy elérje a céljait, s ehhez támogató környezetre van szüksége. Maslow megfogalmazza az ember fizikai igényein túlmutató szükségleteit.
  • Ez a megközelítés a korábbi „normális” emberből, kiteljesedett emberképet formál. Eszközeikkel azt segítik, aki ehhez képest „elromlott”, diszharmonikusan működik.

Transzperszonális pszichológia

  • 1969-től beszélünk erről az új irányzatról, mely szintén az USA-ból indult ki. Grof, Walsh, Vaughan, Tart, Wilber neveihez köthetjük. Rendszerük, elképzelésük alapja, hogy az egyénben feltételeznek egy személyiségén túli, úgynevezett transzperszonális dimenziót, s az embert spirituális lénynek tekintik. Nézeteik szerint a spirituális szükségletek kielégítése jelentik az emberi kiteljesedés csúcsát. Módszereikkel ezt a folyamatot segítik.

Integrál pszichológia

  • 1990-től Ken Wilber, az előző rendszert továbbfejlesztve megfogalmazza az integrál pszichológia lényegét. Alapgondolata, hogy a fejlődés nem más, mint a korábbi rendszer lényegi és használható elemeit megőrizve, azt meghaladjuk. Törekszik egy teljes spektrumú egységes emberi lélektant létrehozni. Az összes korábbi iskolát felhasználva, minden egyéb ősi, spirituális hagyományt mellétéve az egy EMBERT keresi. Eszköztárából az egyén problémájához leginkább közelálló technikát használva nem feledkezik meg arról, hogy az ember alapvetően spirituális létező.
  • Hermész Triszmegisztosz Smaragdtáblában lefektetett gondolatát véve alapul, ahogyan bonyolódik a külső világunk, úgy bonyolódik a belső világunk is, s annak megismeréséhez, működésének „karbantartásához” is az új igényeknek megfelelő új eszközök kellenek.
  • Így a pszichológia, s vele együtt az emberképünk is szükségszerűen fejlődik. Mára már a klasszikus iskolák mellett rengeteg egyéb irányzat is van a pszichológiai eszközök palettáján, mely a megváltozott egyéni igények mentén fejlődött ki.
  • A tudat megismerése létünk alapkérdéseit foglalja magába! Ezért a tudat a XXI. században olyan fontos alapfogalommá válik valószínűleg, mint a tér és idő. Problémáink megoldásához egy egységes tudat térkép megalkotása szükséges, fókuszában a tudatfejlesztő technikákkal, melyek a globálisan szükséges változásokat elősegítik. A történelmi töréspontokon az ember rá van kényszerítve, hogy értékeit, önön létezését újraértékelje, s ehhez megfelelő eszközökre van szüksége!
  • A keresés ősi vágya hajt bennünket. Mindegy, hogy a megismerési folyamatban merre indulunk el, kifelé vagy befelé, úgyis ugyanoda találunk el: a VAGYOK alapérzés miértjéhez…

Oláhné Mednyánszki Krisztina

pszichodráma vezető

család- és párterapeuta

okleveles asztrológus

Artemisz Önismereti Műhely