Az önismereti folyamat lépései

Jogunk, lehetőségünk és kötelességünk is, hogy törődjünk saját magunkkal felnőttként!

• Hiszen ki az, akire ennyire számíthatunk, mint önmagunkra? Minél inkább jól bánunk saját magunkkal, szeretjük azt, akik vagyunk, jól érezzük magunkat a bőrünkben, annál szívesebben vannak velünk mások. A jó kapcsolatok „titka” elsőként az, hogy önmagammal jó kapcsolatot ápolok. Nap, mint nap.

S hogy ide eljussunk?

• Nos, erről szól az önismereti út, melynek nem lehet a lépéseit egymástól mereven elválasztani, mégis van a folyamatnak egy eleje, s vannak szakaszok, melyek egymásra épülnek. Egyre újabb rétegeket tárunk fel önmagunkban, hasonlóan a régészeti munkához, s ez valós energia befektetést, munkát igényel, nem hullik az ölünkbe, s „fejben” sem lehet lejátszani.

Önismeret 28 éves kortól

• Tapasztalatom szerint a valós és mélyreható változásokhoz vezető utat leghamarabb 28 éves kor után tudjuk elkezdeni. Kb. ekkorra fejlődik ki és stabilizálódik a pszichés struktúránk. Addig a családunkból „készen kapott” mintázatokkal élünk, a környezeti hatásokat elszenvedjük, nincs rálátásunk, sem tudati erőnk a változatáshoz. Ezért az első hangsúlyos párkapcsolatunkban szinte öntudatlanul másoljuk a hozott szülői mintázatot.

• A szerepszemélyiségünk (perszóna), mely a külvilággal való kapcsolatban fejlődik, s az ahhoz való alkalmazkodás eszköze, akkor válik éretté a belső munkára, ha képes tudatosan vállalni az önismerethez kapcsolódó belső bizonytalanságot. Azt a szorongást, mely kísérni fogja az átalakulást, hiszen az önismereti munka során önmagunkat újjáteremtjük, s ez együtt jár azzal, hogy a régi énünk „meghal”, átalakul, transzformálódik.

„Árnyék – játék”

• Felnőtt korra kialakul a személyiségünk árnyék területe, melynek nem csak személyes, hanem családi és kollektív rétegei is vannak. Az önismeret egyik fő, és általában elsőként jelentkező területe a személyes árnyékkal való „küzdelem”. Saját árnyékunkat, annak kivetítésében ismerhetjük fel leginkább, olyan helyzetekben, mikor valakiben valamit nagyon nem tudunk elfogadni, vagy éppen nagyon vonzódunk hozzá. Ez mind üzenetet hordoz számunkra saját nem tudatos belsőnkről. Tehát „kedvenc ellenségeink”, amennyiben nyitottak vagyunk rá, sokat segíthetnek nekünk felismeréseinkben. Egy egyszerű példa: ha gondom van általában a „nyomulós” emberekkel, akkor valószínűleg számomra nehéz az önérvényesítés. Tehát, amire túl erősen reagálok mások viselkedésében, azzal nekem is dolgom van…

Alapkapcsolati minták

• Ahogyan egyre nagyobb figyelmet szentelünk önmagunknak, egyre többször kerülünk olyan helyzetbe, hogy felismerjük a működéseinkben, reagálásainkban a saját szüleinket. Ebben a legjobban a partnerkapcsolataink tudnak segíteni bennünket. Fontos tisztán látni, hogyan vagyok apámból és anyámból pszichés értelemben is összegyúrva. Ami ezekből számomra értékes, azt bátran használhatom, ami nem tetszik, vagy megérett a változásra, azokkal dolgozhatom, megváltoztathatom.

• Kiléphetek a szülői elvárások sokaságából, kiépítve a saját „szabályrendszeremet”, mely nagyon felszabadító hatású. Ebben a folyamatban általában jó, ha terapeuta, tanácsadó segítségét kérjük. Elégedett lehetek, ha képes vagyok a szüleimet egyszerre jónak és rossznak látni, és így elfogadni, szeretni őket. Ezután már nem a kielégítetlen hiányok vezetnek, tartanak benne kapcsolatokban, hanem érett módon képes vagyok magamnak megadni, amire vágyok, ami hiányzik.

• Ahogyan foglalkozunk a családi hátterünkkel, természetesen „belebotlunk” a testvérünkkel való viszonyunkba is. Ez a téma hatással van az alkalmazkodó képességünkre, a rivalizációra, versenyszellemünkre, a mellérendelt szerepkörben lévő emberekkel (pl. kollégákkal) való kapcsolatunkra.

• A szülői minták mélyén feltárulhat az a bennünk élő (ellentétes nemű) ősi férfi vagy női kép, melyet Jung animusznak és animának nevezett el. Ez a bennünk élő rejtélyes és öntudatlan erő komoly szerephez jut párkapcsolati vonzódásaink és párválasztásunk területén.

Legyél Te is Hős / Hősnő!

• A tapasztalat szerint, amikor egy terápia során a szülő-gyermek komplexusok és patológiás kötöttségek feloldódnak, a felszabaduló pszichikus energia (libidó) hatására aktivizálódik a bennünk mélyen és rejtetten élő hős vagy hősnő képe. Az egyén a felszabaduló erők eufórikus állapotában azt érzi, mindent tud, már „beérkezett”, a tanítók vagy terapeuták semmi újat nem mondhatnak neki. Fensőbbséges, hatalmas, tekintélyes érzést él át.

De ez még közel sem az út vége!

• Egy fontos fejlődési stádiumba érkezünk, mely megadja azt a hajtóerőt, hogy képesek vagyunk legyőzni az élet nehézségeit. A felszabaduló energia nagy lendületet, lelkesedést kölcsönöz az időnként irreális célok felé. Ugyanakkor a megnövekedett önbizalom, a küzdeni tudás lehetővé teszi a konfrontációt a mélyebben fekvő negatív árnyékkal. Amíg nincs megfelelően integrálva ez a részünk, nagy hajtóerőt közvetít, de a további személyiségfejlődést akadályozhatja. A hősi/hősnői szerep is kapcsolódhat ki nem élt szükségleteinkhez és társadalmilag hasznos „hőssé” válhatunk, amiben meg is lehet rekedni.

• A bennünk élő gyermek archetípus tudatos megismerése, kiterjesztése, megértése, a lelki újjászületés és átalakulás jele. Kreativitásunk felszabadításához vezet, örömteli alkotáshoz, teremtéshez, az élet egyszerű élvezetéhez.

És jöhet az individuáció!

• Ez a C. G. Jung által nevesített folyamat nem más, mint amikor a hősi/hősnői identitást feladjuk, mert rájövünk, vannak az én-akaratnál magasabbrendű dolgok és ezeknek alá kell vetnünk magunkat. Ezzel veszi igazán kezdetét az egyén szellemi születési folyamata, mely egy nagyszerű kiteljesedésbe vezet el bennünket. Ekkor kezdünk éretté válni arra, hogy személyes céljainkat, motivációinkat alá rendeljük egy nagyobb közösség igényének. Rájövünk arra, milyen „eszköznek” vagyunk teremtve, és hogyan szolgálhatjuk az Életet.

• Életünk értelmét és célját megtaláltuk, átérezzük és átadjuk magunkat ennek a célnak!