Párkapcsolat és önismeret

  • Te is tapasztalod, hogy az önismereti utad hatással van kapcsolataidra?
  • Először erősödnek, majd elsimulnak párkapcsolati konfliktusaid?
  • Esetleg, elmaradnak mögötted a korábbi, Veled fejlődni nem tudó kapcsolataid? ​

Akár egyedül, akár kapcsolatban élsz, biztosan tapasztalod, hogy az évek múlásával változásokon mész keresztül. A „sorspedagógia” mindannyiunk életében működik, s biztosítja, hogy emberi kapcsolatainkban, az ott megtapasztalt hatásokon keresztül minél többet tudjuk meg önmagunkról. Szoros kapcsolataink által fejlődhetünk a legtöbbet, még akkor is, ha ez időnként fájdalommal, nehézségekkel jár.

Ha kapcsolatban vagyunk, tudnunk kell, hogy mindketten egyénileg is fejlődünk, változunk, de ezzel párhuzamosan a kapcsolat is átmegy különböző érési fázisokon. Ha egy kapcsolat krízispontjai egybeesnek az egyéni krízisekkel, komoly nehézségeket okoznak a párnak.

A mesék gyakran így fejeződnek be: „És boldogan éltek, míg meg nem haltak…”

De mi nem a mesék világában, hanem a realitásban élünk. Ahol szükségszerű, hogy a kezdeti eufória és lángolás után megjelenjenek a konfliktusok, hogy a kapcsolat egy érettebb fázisba tudjon lépni.

Mindkét partner hordozza azokat az öntudatlan mintákat, melyeket a saját családjából hozott. Ezek a kapcsolat során szükség szerint különbözőségeket teremtenek, melyekből együtt lehet valami közöset, mindkét fél számára elfogadhatót kihozni. E nélkül nem tud kialakulni az ÉN + TE-ből a MI. S ha nincs „MI”, nincs stabil kapcsolat, fészek és háttér a következő generáció számára. Ez nyitottságot, szeretetet, odafigyelést és törekvést (belső, önismereti munkát!) igényel mindkét fél részéről. S ami a legfontosabb, konfrontáció nélkül nem lehet megúszni.

Konfliktusok megoldása adja egy jól működő, hosszú távú kapcsolat kötőanyagát!

  • Közhiedelemmel ellentétben nem a szőnyeg alá söpört, „benyelt” és elfojtott dolgok teszik stabillá egy pár kapcsolatát, hanem a szükségszerűen felmerülő és megoldott konfliktusok.
  • Ha az egyik fél úgy érzi, folyamatosan el van nyomva a kapcsolatban, az ő igényei nincsenek elismerve, családja a párja által nincs elfogadva, az a kapcsolat hosszú távon halálra van ítélve. Csak idő kérdése, mikor szűnik meg, vagy keres az egyik és/vagy másik fél szeretőt magának.
  • A „nem akarom megbántani a másikat”- kijelentések mögött mindig konfliktuskerülés van, mely gyakran együtt jár a problémák miatt a másik fél hibáztatásával. Ez éretlen működésre utal az egyén életében, melyen önismereti munkával változtatni lehet.

Egy párkapcsolat menetrendjéért, alakításáért, annak történéseiért a felek mindig egyformán felelősek!
50-50% -ban!

  • Amikor a másik felet hibáztatjuk a megtörténtekért, akkor nem látjuk, nem ismerjük fel azokat az öntudatlan bennünk működő mozgatórugókat, melyekkel bizony mi magunk is hozzájárultunk a kialakult helyzethez.
  • Ezek alapján a nem tudatos programok (alapkapcsolati mintáink -klikk) mentén vonzzuk be a nekünk való partnert, mely gyakran nem azonos a bennünk élő ideális társ képével! S ha csak önmagunkat sajnálva várunk a csodára, hogy egyszer csak betoppan az IGAZI, óriásit tévedünk, és sok mindentől megfosztjuk magunkat!

A szerelem a legnagyobb „alkímia” az életben! Mindenkor transzformációt, változásokat hoz az életünkbe!

  • A szerelem megtörténik velünk, s túl van a tudatos választásokon. Hiába akarok, nem tudok szerelembe esni, s ha valakivel megélek egy komoly megvonzást, arról nem tudom magamat intellektuálisan lebeszélni. Az ész és az értelem itt nem működik.
  • A szerelem a „sors mágiája”, mely által összetalálkozunk azokkal a partnereinkkel, akikkel aktuálisan a legtöbbet fejlődhetünk. Alapvetően mindannyian fejlődni, csiszolódni születünk, s ehhez „kapjuk, illetve öntudatlanul választjuk” partnereinket!
  • Következő kijelentésem ellen lehet, hogy sokan tiltakoznak, de az aktuális személyiségállapotom tükrében mindig az az ideális társam, aki éppen mellettem van! Minden partnerünk „igazi” számunkra aktuálisan, s az ideális társ akkor jöhet el az életünkbe, ha önmagunkat már ideális partnerré formáltuk!

Menjek vagy maradjak?

Megpróbálhatjuk lecserélni társunkat, de alapműködését tekintve ugyanazt a működési mintát ismét megkaphatjuk egy másik személy képében, ha nem vagyunk hajlandóak szembesülni néhány dologgal. Ide tartozik annak áttekintése és letisztázása, hogy:

  • Mit köszönhetek a partneremnek, általa mi az, amit megtanultam, megfejlődtem
  • Én mivel és hogyan járultam ahhoz hozzá, hogy a kapcsolatunk ide jutott
  • Képes vagyok-e ismétlődések felismerésére, felfedezek-e a szüleiméhez hasonló működésmódokat a kapcsolatomban
  • Képes vagyok-e átmenetileg önállóan élni, stabilitásomat megőrizni, vagy szükséges egy megmentő, mindent elfeledtető új kapcsolat

A párkapcsolatok alapja az intimitás

Intimitáskészségünket a családból hozzuk, mintázatát, mint érzelmi lenyomatot, a szüleink irányunkba megnyilvánított magatartása alapján „kódoljuk”. Ha örömteli volt a magzati létünk, születésünk, megérkezésünkkel együtt anyai szeretetet, stabilitást és biztonságot kaptunk, akkor úgy érezzük, hogy a világ szép, tele van örömökkel, felfedeznivalókkal. Nyitottak leszünk a megismerésre, kapcsolatainkat bizalommal alakítjuk.

  • Ha esetleg, nem várt gyermekként ridegebb családi miliőbe születtünk, ahol a fiziológiai igények kielégítése mellett nem kaptunk melegséget, támogató és biztató szeretetet, akkor bizalmatlanná válunk minden és mindenki irányába. Szeretet-koldusként vágyódunk arra, hogy egyszer talán eljön az „igazi”, aki majd kielégíti eredendő szeretetéhségünket.
  • Ha kellően szeretem magam, nem okoz problémát, hogy elhiggyem egy kapcsolatban, hogy szerethető vagyok! Ha nem szeretem magam (mert gyerekként azt éltem meg, nem vagyok szerethető), a csillagos eget lehozhatja számomra a társam, akkor is lesznek bennem kételyek, hogy valóban szeret-e. S bizonytalanságom féltékeny jelenetekben nyilvánítom ki.
  • S amíg másoktól várom a szerethetőségem megerősítését, önbizalmam építését, addig kiszolgáltatott leszek a kapcsolataimban. És csalódom, és csalódom újra és újra a partnereimben… Majd fásultan hirdetem: Nekem egyedül a legjobb!
  • Az életünk jogot és lehetőséget is biztosít számunkra, hogy érzelmi mintázatainkkal dolgozzunk, azokon változtassunk! Ehhez bátorságra van szükségünk, hiszen saját életünk minden apró változtatása komoly erőfeszítést, belső önismereti munkát igényel.

Önismereti fejlődésednek, érésednek első és legbiztosabb jele, ha a környezeted azt jelzi vissza számodra, hogy MEGVÁLTOZTÁL!

  • Veled valami baj van!
  • Te vagy az oka annak, hogy rosszul mennek a dolgok a kapcsolatban!
  • Ha a régi (megszokott, bejáratott, esetleg langyos) módon működnél, akkor minden a legnagyobb rendben lenne!

De úgy tűnik, már nem akarsz a régi, megszokott módon működni tovább. Megérett benned az elhatározás (akár csak öntudatlanul is), hogy másképp szeretnél tovább lépni.

A változás változtatásra motivál(na) másokat is!

  • Minden kapcsolat, családi rendszer úgy működik, mint egy óraszerkezet, ahol a fogaskerekek egymásba kapcsolódnak. Ezért, ha Te, mint egy fontos fogaskerék mostantól másképp működsz, változtatást generálsz az egész rendszerben. S a párod, a többiek számára kényelmetlenné válik a megváltozott működésmódod, mert őket is változtatásra „kényszeríted”. S ők lehet, hogy ennek a szükségszerűségét nem érzik, vagy csak nem vállalják. Ezért könnyű Téged bűnbakká kinevezni. De ne hagyd magad! Jó úton jársz, amikor önmagadért teszel lépéseket!
  • Egy jó kapcsolatban a partnered, gyerekeid képesek általad és veled változni. Természetesen ez sem megy úgy, mint a karikacsapás. Számíthatsz konfliktusokra. A hiteles önismereti munka eredménye a komoly, érett kapcsolatok lehetősége, a kiteljesedés férfiként vagy nőként. Partner és társkapcsolatban ugyanúgy, mint baráti kapcsolatokban.

Belső változásunk tükre mindig a külvilágban található!

Kapcsolatrendszereink minőségéből szűrhető le igazán, hogy hol tartunk az önismereti munkában. Ebből következően teljesen természetes, hogy ha változunk, változni fognak a kapcsolatok is körülöttünk.

  • Lesznek sokan, akik nem tudnak velünk lépést tartani, őket el kell engednünk. Megint mások eltérő irányba fejlődnek, elágazik az addigi közös út. De felszabaduló és megváltozott kapcsolati „vegyértékeinkre” majd mások kapcsolódnak. Csak legyünk türelmesek, bánjuk elfogadással és szeretettel önmagunkkal is.
  • A változásokhoz vezető átmeneti szakaszokban természetesen van jelen a szorongás. S ilyenkor gyakran kívánjuk vissza a régit, elbizonytalanodunk. Ez is természetes. De a dolgok, így mi magunk is, csak előre fele haladhatunk. Az új többet és jobbat hoz számunkra, még akkor is, ha ezt még nem látjuk.

Innét üzenem Neked:

Figyelj önmagadba, és ne kezdj el fűhöz-fához szaladgálni tanácsért. A legjobb tanácsadó ott van Benned is. A jó lépés számodra az, ami Téged épít, buzdít, előre visz, vigasztal, amitől jobban érzed magad és kinyílik a jövőd. Minden döntésed hibás, ami beszűkít, alárendel, vagy elszeparál az élettől. Intuíciód az előre vezető irányt tisztán jelzi, ha figyelsz rá. Ahogy azt is, hogy belül mindig tudod, hogy nem vagy egyedül, és szüksége van Rád is a világnak!

Használd bölcsen a külvilágot, párkapcsolataidat, mint tükröt az önismereti utadon!

Oláhné Mednyánszki Krisztina

pszichodráma vezető

család- és párterapeuta

okleveles asztrológus

Artemisz Önismereti Műhely