Test, tudat, önismeret

Ez a bevezető idézet is arra utal, hogy testi és lelki, vagy ha jobban tetszik, testi és tudati folyamatokat nem választhatjuk el egymástól. Életünk folyamán egy összefüggő, komplex rendszerként működnek és hatnak egymásra.

Testünk „matéria”, a földanya erőiből összegyúrva. Az anyag önmagában nem intelligens, önmagát nem építi, nem működteti, ezt egyértelműen láthatjuk, ha az „élet” elköltözik belőle. A hátra maradt holttest porrá lesz, kölcsönvett erőit visszaadja a földnek.
A lélek az érzelmi életünk hordozója, a szellem pedig valódi lényegünk, isteni önvalónk. Összefoglalva „tudatként” értelmezhetjük, definiálhatjuk őket. Ezek hozzák létre és közvetítik azt a „programot”, mely a testet működteti, mely 30 milliárd sejt összehangolt működése.
Ezt az összekapcsoltságot fejezi ki az orvostudományban is használt fogalom a pszichoszomatika, mely nem más, mint pszichés, tudati folyamatokra adott szomatikus, azaz testi reakciók, betegségek hivatalos gyűjtőfogalma.
Testi és pszichés folyamatok összetartozására utaló további „orvosi” fogalom a „szomatopszichés zavarok” című diagnózis csoport, mely szerint egyes testi tünetekre pszichés problémák épülnek fel, azaz pszichés reakciók aktiválódnak bizonyos testi, szomatikus állapotok következtében. Nagyon szembeötlő ez a folyamat krónikus állapotoknál, vagy gyógyíthatatlan betegségeknél.

Feldmár András így ír az első pszichoszomatika szabályról…

„Ha valaki nem akarja érezni az érzéseit, akkor a testét fogja érezni. Ha nem akarom érezni azt, hogy mérges vagyok, akkor valamim fájni fog. Ha nem akarom érezni, hogy szomorú vagyok, ha nem akarok sírni, akkor valamim fájni fog vagy beteg leszek. Rengeteg betegség s fájdalom azért keletkezik, mert nem akarjuk érezni az érzéseinket! Ha van egy pont a pszichénkben, ahol valami baj van, akkor megbolondulhatunk a testünkben vagy megbolondulhatunk a lelkünkben. Nagyon sokan inkább a testünkben bolondulunk meg, mint a lelkünkben. Ebben a környezetben, a mi társadalmunkban kevésbé szégyenítik meg az embereket, ha valami baj van a testükkel, mint akkor, ha valami baj van a lelkükkel.”

A betegség és egészség szót csak egyes számban használjuk! Tehát az egyén állapotára vonatkozik és nem egyes testrészekre. Ha a korábbi, test és tudat összefüggést felismerjük és elfogadjuk, akkor eljött annak az ideje, hogy az egészség/betegség fogalmat tágabban értelmezzük. Az egészség nem csak a betegség hiánya, hanem attól teljesebb, komplexebb fogalom.
A WHO mai hivatalos megfogalmazása szerint: A természettel harmonizáló testi-lelki-szociális és életszemléleti egyensúly állapota. Ez egy teljesebb, mondhatjuk úgy is, hogy holisztikusabb megközelítést mutat.

A betegségek mai megközelítési módjai

– Allopátiás: a betegség, mint ellenségkép, mely megsemmisítendő. Természetgyógyászok is alkalmazzák ezt a szemléletet a mai hivatalos orvoslással együtt. „Harcoljunk együtt a betegség ellen!”

– Homeopátiás: Hasonlót a hasonlóval gyógyítani. Ami megbetegít, az meg is tud gyógyítani, ami nagy adagban méreg, az megfelelő dózisban orvosság. Pl. nem az allergiát okozó növényeket kell kiirtani, hanem a szervezetet kell kis adagokban hozzászoktatni az allergénekhez.

– Holisztikus: a beteg állapotát annak környezeti, pszichés, szociális viszonyulásaival együtt veszi figyelembe, s komplex módon az összetartozó rendszert gyógyítja. Ezt egyértelmű tetten érhetjük olyan helyzetekben, amikor a szülők kapcsolata válságban van, s a gyermek tünetet, betegséget produkál.

A betegség megmutatja, hogy test és lélek hogyan szolgálja egymást. Védi az egyént a további önrombolástól, valamint alibit biztosít önmaga előtt mások irányába is. A betegség során a fizikai működés megbomlik, de ez egy reakció, válasz a belső történéseinkre. Nem a test, hanem a belső világunk a beteg. Testünk működése a tudatunkból kiinduló információk összességétől függ. Ha fontos cél van előttünk, az életben tart, s az ellenkezője is igaz, ha úgy érezzük, nincs miért élni, hamar megbetegszünk, súlyos állapotokat is létre tudunk hozni magunknak. Gondoljunk például a busmanokra, akik egészen egyszerűen meghalnak, ha bezárják őket.
A holisztikus szemlélet szerint a betegség egyértelmű jelzés, hogy foglalkozzunk azzal a témával, amit tudati és érzelmi szinten elutasítottunk. Ha megértjük, a továbbiakban nincs szükségünk a betegség jelzésére. A magyar nyelv nagyon szimbolikus, segíthet az értelmezésben! Az analógiájával az értő szem számára jól megmutatja, hogy mi a probléma gyökere. Nem harcolni kell a betegséggel, hanem megérteni az üzenetét, így a betegségre a továbbiakban nincs szükség. Természetesen ez nem egy könnyű feladat!

Az ókori ember négy összefüggő betegség-okban gondolkodott

1. Múltból ható ok:

Honnan jön,

honnan ered a betegség?

2. Cél ok:

Milyen módon fut le a betegség,

mit közöl az érintett szerv?

3. Minta ok:

Mit mintáz, milyen játékszabályai

vannak a betegségnek?

4. Materiális vagy alap ok :

Mit céloz a tünet, hová visz el,

ott mi történik?

Ha ezekre, a kérdésekre meg tudunk válaszolni, a betegség tudattalan mintájából egy tudatos rituálét csinálhatunk. Így betegségeink is részévé válnak az önismereti, önmegvalósító útnak, hiszen árnyékunkat a betegségeinkben (is) hordozzuk.
A belső munka, az árnyék-tudatosítás szimbólumokon keresztül vezet. Hogy megértsük a betegség-szimbólumok értelmét, ehhez szükségünk van egyfajta magasabb tudatosságra. A tünetek elemzését ne agyaljuk túl, óvakodjunk a populáris üzenet-értelmezéstől, hiszen az tévútra vihet! Legfeljebb a tüneteink áttolódnak, más testrészeink betegednek meg.
Betegségeink, ahogyan álmaink is, bár hordoznak általános archetipikus megnyilvánulásokat, mégis az egyén nyelvén az egyénnek szólnak, így az üzenet megfejtője is csak maga a beteg lehet. Ezért senki sem érezheti magát feljogosítva arra, hogy egy–egy ismerősét, családtagját a tünetei alapján meg(el)ítélje. Hiszen mindannyian töredezettek, tökéletlenek, „betegek” vagyunk valójában, más és más utat választva haladunk ugyanazon cél felé. Gyógyulás folyamata is az egység felé vezet bennünket.
Ha az egészség és betegség témaköréről gondolkodunk, nemcsak a betegség, mint üzenet kell, hogy eszünkbe jusson, hanem maga a beteg helyzete, állapota, gyógyulásához kapcsolódó motivációja, de a segítő vagy gyógyító személye is.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy egy betegség megakadályoz valamiben, lemondásra késztet, vagy segít olyan céljaimnak az elérésében, amit nyíltan nem tudok vállalni.
A betegség, mint hatalmi eszköz, mások feletti kontroll lehetőségét hordozza, hiszen odafordulást, részvétet, segítséget, így szabadidőt igényel. Ezzel lehet zsarolni is! A hatalom a mai társadalomban negatív színezetű, ezért leplezzük, vagy kerülő úton érvényesítjük a mindannyiunkban szunnyadó hatalomvágyat. Adott helyzetben pl. betegséggel. Erre jól rátanulunk már kisgyermekkorban a szülői házban, amikor szeretethiányunkra betegséggel hívjuk fel a figyelmet.
Az „Anyu, fáj…”- című játszma az óvodáskor környékén alakul ki leggyakrabban. Az anya dolgozik, s a gyereknek közösségbe KELL járnia. Ha a gyerek a hiányérzetére nem kap kellő megnyugtatást, rugalmasan alkalmazkodik a helyzethez. Az anya „legálisan” csak akkor maradhat otthon, ha ő tünetet produkál. S ezt tudattalanul, de szívesen megteszi az együttlétért… Néhány felnőtt embernél is találkozhatunk ezzel az életjátszmával. Figyelmet, szeretetet zsarol gondozóiból, de nem veszi észre, hogy egyre inkább eltávolodnak tőle. Az ilyen felnőtt a környezetében sok feszültséget hoz létre. Ha a betegséggel eléri a célját, nem lesz motivált a gyógyulásban sem, bármilyen „csodadoktor” is kezeli. Az ilyen típusú betegek környezetében gyakran találunk olyan „áldott jó lelket”, aki mindent megtesz a másik érdekében. Saját igényeit háttérbe szorítva áldozatkészen a rendelkezésére áll. Vajon, mi motiválja erre?
A gyógyító (segítő) -beteg kapcsolatában a klasszikus KICSI-NAGY felállásról van szó. Ezt mindannyian megtapasztaltuk már, amikor az egészségügy gépezetébe kerültünk. A beteg mindenkor a kicsi, kiszolgáltatott, segítségre szoruló, míg az őt ellátó segítő a nagy szerepében van, mellyel sokszor sajnos vissza is élnek. Jó és hiteles gyógyító (segítő) csak megfelelően érett, stabil önismereti alapokkal rendelkező, tudásában kimunkált ember lehet.
Problémás, érzelmeiben sérült embereknek mindig vonzó volt ez a NAGY szerepkör. Amíg másokat „mentenek meg”, addig nem kell saját problémáikkal foglalkozni. De ugyanúgy szükségük van segítendő vagy megmentendő emberekre az életükben, mint azoknak rájuk.

Helfer szindróma

Szeretnék néhány jellemzőt felsorolni a patológiás, vagy szindrómás segítőről, melynek ma már pszichológiai irodalma is van Helfer-szindróma néven

Ő az áldott jó lélek, aki csak másokért él, s lazítani nem tud.
Önmagával kérlelhetetlen, másokkal szemben kötelességtudó.
Gyakran megéli, hogy hálátlanok, akiken megpróbált segíteni.
Kommunikációs nehézségei vannak a saját szükségletek és érzések elfogadásában, kifejezésében.
Saját gyengeségeit nem tudja vállalni. Önmaga esetében szégyennek éli meg, hiányosságnak tartja, ha konfliktusokkal küszködik.
Ingadozó az önértékelése: egyszer ő a mindenható segítő, máskor pedig az értéktelenség és tehetetlenség érzete lesz úrrá rajta. Depresszióra hajlamos, gyakoriak a kiüresedett fázisok életében.
Nagyfokú érzékenység jellemzi minden felé irányuló kritikára, de ő gyakran ítélkezik másokkal kapcsolatban.
Indirekt agresszív megnyilvánulások jellemzik: bűntudatkeltés, szemrehányás, kritika, rivalizálás.
Emberi kapcsolatait irányítani akarja, kerüli az intimitást, a kölcsönös kapcsolatokat. „Barátai” is segítségére szorulnak.
Segítséget nem tud kérni önmagának, elfogadni is nehezen, s ezt inkább továbbképzésként értékeli, mellyel a teljesítményét tovább fokozhatja. Ő csak képzésekre jár, terápiára nincs szüksége (gondolja)!
A személyes kapcsolataiban általában „nincs szerencséje”. Alkoholista vagy egyéb problémával rendelkező társat talál, akit mártírként szolgál, vagy egyedül marad. A segítő hivatás áldozatává válik a magánélete.
Az áldott segítő, aki „megnyomoríthatja”, gúzsba köti környezetét állandó gondoskodásával, s ezzel menekülésre készteti őket.

Ha ezekből a felsorolt jelekből többet, esetleg mindet tapasztaljuk magunkon, feltétlenül segítségre van szükségünk! Belső világunkban egy érzékeny és szeretetéhes kisgyermek várja, hogy foglalkozzunk vele! Vállaljuk ezt a fontos belső utazást és fejlődést, egy olyan magasztos célból, hogy még jobban kimunkált és hatékonyabb emberré váljunk. Ekkor már tudjuk, hogy gyógyításra, segítségnyújtásra ott és akkor van lehetőségünk, ha arra felkérést kapunk, egyéb esetben, a legjobb szándék mellett is csak beavatkozunk mások „belügyeibe”.

A gyógyulás folyamatában nagy szerepet játszik a gyógyító és beteg kapcsolatának minősége, a köztük áramló energiák hatása! Bár a mai tudományos világ nem ismeri el ezeket a „láthatatlan erőket”, mégis tapasztaljuk, hogy valami VAN, és hatással van ránk. A spirituális rendszerek, leginkább a távol-keleti vallások és filozófiák részletes leírással rendelkeznek erről az energiáról, amit nevezzünk most mai szóhasználattal bioenergiának. De nevezik csínek, pránának, életerőnek is. Ma nincs közös nyelv és fogalomtár ezt az energiát használó gyógyítók között sem.

A testünket körülvevő biomező, az aura, testünk energetikai „ruhája”

A rendes ruhához hasonlóan az aura szerkezete sem egynemű, hanem több rétegből áll. E rétegeknek azonban nincsenek pontos határaik és ma még műszeresen sem határozhatóak meg. A tudomány követi az életjelenségeket, próbálkozik a megismeréssel, de előállítani még nem tudja ezt az energiát. Az élet technológiája sokkal fejlettebb, mint a mai tudomány lehetőségei.
Amíg élünk, töltések mozognak bennünk, létrehozva, fenntartva a vitalitást, életenergiát, Egely György szerinti fogalommal a mágnes áramot. Ezt mérni is tudjuk az Egely-féle vitalitásmérővel. Kísérletezéseink megtapasztaltatják velünk, hogy sikeres fázisban, kellemes körülmények között erőteljesebb értékeket mérhetünk, míg stressz vagy rossz hír hatására ez az eredmény erőteljesen csökken. Látjuk, amit nem őszinte örömmel, teljes odaadással végzünk, az erőt von el tőlünk.
Kapcsolatainkban, vitalitásunk fenntartásában, öngyógyítási folyamatainkban is jelentős szerepet töltenek be ezek az energiák. Hétköznapjainkban tapasztaljuk, hogy növényeink gondoskodásunkat, szeretetteljes hozzáállásunkat „meghálálják”. Ezt a jelenséget a tudományos parapszichológia is ismeri, mint bio-pszichokinézis. E bonyolultnak tűnő fogalom annyit jelent, hogy különböző élő szövetek, szervezetek reagálnak egy tudati elvárásra. Kísérletezhetünk pl. a növényeink csíráztatásával, növekedésre bírásával (természetesen kontrollcsoport mellett), vagy akár az agykontrollos technikák segítségével testi folyamataink programozásával.
Ezt a tudást régen ösztönösen használták, anélkül, hogy tudományos magyarázatot kerestek volna rá. A sámánok különösen nagy „bioenergiával” rendelkeztek, s gyógyító rituáléikban használták ezt az erőt, ahogyan ma is használják a természeti népek „primitív” gyógyítói. A gyógyítás képessége a régi időkben karizma (veleszületett isteni adomány) volt, s nem intellektuálisan kimunkálható képesség. Tudta ezt Asklepios is, aki halandó emberből lett a görög mitológiában a gyógyítás istene. Botja a gyógyítás művészetét szimbolizálja (botra tekeredő kígyó): a kígyó, amely képes levedleni a bőrét a megújulás, az újjászületés és termékenység kifejezője, míg a bot, a hatalom és a gyógyítás istenének megtestesítője.
A botra felemelkedő kígyó szimbolikusan utal arra, hogy a betegségeket mindhárom (azaz testi-lelki-szellemi) síkon kezelni kell, a javulás különben csak átmeneti lesz. Ehhez a tudáshoz fel kell nőni a mai gyógyítóknak is!